BulvárDíjat kapott az édesszájú vásárhelyiek kedvence

2022. április 3., vasárnap
 
Díjat kapott az édesszájú vásárhelyiek kedvence

Hódmezővásárhely patinás és minőségi cukrászkészítményeiről híres Szőke Cukrászda is indult a Csongrád-Csanád megye tortája versenyen.

 

 

 

 

 

 

 

Két tortával indultak a versenyen, név szerint Ízös Hecsedli és Homoki Kabakos, utóbbival a döntőbe kerültek.

 

A Csongrád-Csanád megyei önkormányzat által meghirdetett versenyre a nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, melyekben a térség jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet. A szakmai megmérettetésre kilenc nevezés érkezett. A zsűri ezek közül választotta ki azt a négyet, amelyet a második fordulóban már a szakemberek előtt kellett elkészíteniük a versenyzőknek. Ekkor a zsűri tagjai ellenőrizték a technológiát, és a receptek pontos betartását is.

 

Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke az eredményhirdetésen azt mondta, a döntős édességek az ország tortája versenyen is a legjobbak közé jutottak volna. A szakember bízik benne, hogy a kreatív alkotásokkal a cukrászdák állandó kínálatában is találkozhatnak majd a vendégek.

 

A Gyuris László által készített díjnyertes torta alapanyagai között szerepel az utóbbi időben Ásotthalom térségében professzionális módszerekkel termesztett batáta, a szentesi meggy, a tökmag, a mogyoró és a sütőtök, valamint a megyében szintén nagy mennyiségben előállított tej.

 

A verseny második helyezettje a hódmezővásárhelyi Szőke cukrászda cukrásza, Horváth Vivien által készített Homoki kabakos lett. (Képünkön)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ők már szavaztak

Ők már szavaztak

Az országgyűlési képviselők választása egyfordulós, a választópolgárok két szavazattal rendelkeznek. Eredményekkel frissítve!

Országos tanulmányi verseny döntője Vásárhelyen

Országos tanulmányi verseny döntője Vásárhelyen

A Gregus Máté szakiskola diákjai idén is bekerültek a döntőbe, sőt iskolájuk rendezi a gazda szakma kíváló tanulója országos versenyt. Eredményekkel frissítve.
Református Egyházi Gyűjteményt alapítottak Vásárhelyen

Református Egyházi Gyűjteményt alapítottak Vásárhelyen

A Malom utcában létrehozott nyilvános könyvtár és magánlevéltár, közgyűjteményként gyűjti, megőrzi, feldolgozza és elérhetővé teszi Hódmezővásárhely református kultúrkincseit.
Még két hónapig ingyenes marad a tram train

Még két hónapig ingyenes marad a tram train

A próbaüzem folytatódik, a jogi háttér lehetővé teszi azt, hogy egy új járművet már akkor is használhasson a nagyközönség, amikor az még nem készült fel erre teljesen.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.