SportEzúttal sem csalódtak a nézők

2013. október 7., hétfő
 
Ezúttal sem csalódtak a nézők

Október 6-án este ismét sokan voltak kíváncsiak a vásárhelyi NB I/B-s felnőtt csapat mérkőzésére. Ezúttal sem csalódtak a nézők - Drahosék rendkívül izgalmas, látványos mérkőzésen győzték le a kecskeméti "A" csoportos csapat fiataljait.

 

 

 

A meccs legjobbja (talán nem is véletlenül) a "hírös városból" nyáron Vásárhelyre igazolt Gruda Gergely volt, aki 22 dobott pontja mellett leszedett 13 lepattanót is.

 

A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően indult: a két kecskeméti felnőtt válogatott kerettag (Mészáros és Pongó), valamint a szerb Kuntics betöréseinek nemtalálták az ellenszerét a vásárhelyiek, akiknek kinti dobásai ezúttal sem ültek (5-9). Ekkor azonban beindult Gruda, aki megmutatta - hogy méltatlanul mellőzték előző csapatában - és kiváló centermunkájával megfordította a mérkőzés állását (12-10). Ettől kezdve egyszer sem vezetett a Kecskemét. Javult a Kosársuli védekezése, Czibere, Mócsai és Marinkovic is eredményes volt. A negyed 23-21-re végződött a vendégek utolsó másodpercben tíz méterről, futtából bedobott Kovács triplával.

 

A második tíz percben nagyon jól játszott a vásárhelyi csapat, Összeállt a védekezés, és Drahos asszisztjaiból a Kukla/Gruda centerpáros megszórta magát, majd Nyilas is bizonyította, hogy "jó az öreg a háznál". A 15. percben már 10, majd 3 perc múlva 15 ponttal vezetett a Kosársuli. A félidő végeredményét (45-32) Drahos állította be - büntetőkből.

 

A harmadik negyed közepéig még nem volt nagy gond, Nyilas kosaraival megmaradt a 15 pont körüli előny (52-45). Sok volt az eladott labda és a rossz dobás mindkét oldalon, de biztosnak tűnt a Kosársuli előnye. A következő öt percben azonban hiába kért időt és cserélt folyamatosan a dr. Elek/Utasi edzőpáros, beragadt a csapat. Mindössze 4 pontot kapartak össze a játékosok (azt is büntetőkből), míg a vendégek Kovács és Pongó révén szórták a kosarakat. Az 56-51-re csökkent előny izgalmassá tette az utolsó játékrészt.

 

A vásárhelyieknél visszaállt a kezdőcsapat, és két perc alatt biztos vezetést szerzett (65-56). Ezt az előnyt azonban nem sikerült megtartani - két perc alatt 65-63 lett az állás. Az időkérés és a cserék után a végére belelendült Vas kosaraival (két tripla + két dupla) 38. percre visszaállt a 9 pontos előny (77-68). A kecskemétiek azonban nem adták fel, két igen távoli triplával visszajöttek a meccsbe, letámadtak, faultoltak, de Drahosék rutinja elég volt a győzelemhez (80-75)

 

EnterHód Vásárhelyi KS - Mercedes Benz KA Kecskemét 80-75  (23-21, 22-11, 11-19, 24-24)

NB I/B-s felnőtt mérkőzés

Hódtói Sportcsarnok 450 néző - vezették: Radnóti, Lövész, Maár

Kosársuli: Drahos 6, Czibere 4/3, VAS 14/6, Mócsai 6, GRUDA 22,

csere - Kukla 7, Nyilas 10/3, Rostás I. 3, Marinkovic 7, Vejinovics 1, Szilágyi -.

 

dr. Elek András edző: "Csak ismételni tudom magam - nagyon erős csapatunk van. Ezúttal is közepesen játszottunk, de így is legyőztünk egy rendkívül erős Kecskemétet. Hazai pályán továbbra is rossz százalékkal dobunk - nem tudom miért. Gruda remek játékának viszont nagyon örülök."

 
 
Forrás: EnterHód Vásárhelyi Kosársuli SE
 

Olvassa el ezt is!

A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

A rendes lányok miért nem lesznek gazdagok?

Mennyi időt és pénzt fordítasz önmagadra? Igen elterjedt tévhit, amit sajnos a reklámok is sugallnak, hogy a megérdemlem érzését tárgyak vásárlásával lehet kiváltani.
Vásárhelyen  koncertezik Ákos

Vásárhelyen koncertezik Ákos

Más repertoárral és zenekarral hathetes akusztikus, színházi turnéra indul abból az alkalomból, hogy húsz éve jelent meg első szólóalbuma, a Karcolatok. Képekkel!
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.