Kultúra, oktatásVásárhelyen koncertezik Ákos

2013. október 3., csütörtök
 

Más repertoárral és zenekarral hathetes akusztikus, színházi turnéra indul abból az alkalomból, hogy húsz éve jelent meg első szólóalbuma, a Karcolatok. A turné egyik állomása lesz Hódmezővásárhely.

 

 

 

 

Október 2-án sajtótájékoztatón mutatták be Ákos 2084 Turné című koncertfilmjét. A dupla DVD az elmúlt másfél évben zajlott szintirock koncertsorozatának két legfontosabb állomását örökíti meg, a tavalyi Sziget fesztiválbeli, illetve sportarénabeli estjének kép- és hanganyagát tartalmazza.

Ezen a sajtótájékoztatón is elhangzott, a jövő hónapban hat várost, köztük Vásárhelyt érintő koncertturnéra indul.

 

"A 2012 decemberi teltházas Aréna-koncert pályafutásom nagyon fontos állomása, négy hónappal korábban a Szigeten 40 ezer ember előtt játszottunk. E koncerteknek talán a magyar rocktörténetben is van helye" - mondta Ákos a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Az Ákos 2084 című, tavaly megjelent szintirock albumához kapcsolódó turné előadásait több mint kétszázezren látták országszerte és a határokon túl. A koncertsorozat eljutott Londonba, hallhatták Marosvásárhelyen, Amszterdamban, Brüsszelben, Magyarországon a soproni VOLT Fesztiválon, idén Pécsett, Békéscsabán, Tokajban a Hegyalja fesztiválon, a debreceni Campuson, a székesfehérvári Fezen-en, Mosonmagyaróvárott, augusztus 20-án a fővárosi Dózsa György téren, két nappal később pedig a szegedi SZIN-en is.


A Vásárhelyi Hírek tudósítója a sajtótájékoztatón megtudta, Ákos novemberben más repertoárral és zenekarral hathetes akusztikus, színházi turnéra indul abból az alkalomból, hogy húsz éve jelent meg első szólóalbuma, a Karcolatok. A turné egyik állomása lesz november 30-án Hódmezővásárhely.

Este 8 órától a Fekete Sasban látható és hallható koncertről Ákos azt mondta, „A Karcolatokat László Attila, a nagyszerű dzsesszgitáros segítségével készítettem, őt most is hívtam játszani, sajnos nem ért rá. Már próbálunk egy új felállású csapattal, amely valójában a tíz ével ezelőtti Andante-turné tagjaiból áll, a vonósok nélkül. Az akusztikus hangvételű műsor korábban élőben ritkán vagy egyáltalán nem játszott +érfelvágós+ dalokból álló résszel indul, utána teljes terjedelmében, egy szünetet beiktatva eljátsszuk a Karcolatok anyagát, végül meglepetés következik" - mondta Ákos.

 
 
Selmeczi Dorottya - VH
 

Olvassa el ezt is!

Kézilabda fiesta Hódmezővásárhelyen

Kézilabda fiesta Hódmezővásárhelyen

Szombaton és vasárnap 40 csapat, több mint 400 sportolója pattogtatja  a labdát Hódmezővásárhely sportcsarnokaiban és iskolai tornatermeiben.
Palya Bea is jön Vásárhelyre

Palya Bea is jön Vásárhelyre

Nemcsak négy képzőművészeti kiállítás nyílik szinte egy időben, hanem legalább ugyanennyi zenei műfajból választhatunk a Vásárhelyi Őszi Hetek nyitó napjaiban.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.