Kultúra, oktatásEszköz a fénykép - Ötven év fotográfiái Eifert Jánostól

2024. július 14., vasárnap
 

„Ha nem érződik egy képen a szenvedély és a képzelet, akkor az csak unalmas és tárgyszerű lehet.” – vallja Eifert János a hazai fotóművészet egyik legismertebb képviselője, akinek június 16-án, vasárnap délben, Ötven év fotográfiái címmel nyílik életmű-kiállítása Hódmezővásárhelyen az Alföldi Galériában.

 

Fotók: VH

 

 

Az érdeklődők a tánc, a test és a természet témaköréből láthatják a mára már emblematikussá vált Eifert-fotókat nagyméretű, a legjobb mai technikával készült nagyításokban.

 

Az első fényképezőgépet öccsétől kapta, az első tekercs filmre pedig Mártélyon készített felvételeket, mondta ma délutáni sajtótájékoztatóján, amely az éppen rendezés alatt álló termek egyikében tartottak. A száz képet bemutató kilenc kiállítóterem egyikében látható az 1970-ben készült Vágta című is, amely Eifert művészetének a „névjegye” lett és szinte valamennyi kiállításán látható volt. Eddig 180 önálló kiállítása volt, 700 csoportos tárlaton szerepelt, képeivel 168 díjat, nagydíjat, különdíjat és diplomát nyert.

 

Tánc, akt és természet – ez a három fogalom jut azonnal eszébe Eifert János nevéről a fotóművészet ismerőinek. Az idén hetven éves művész a Honvéd Táncegyüttesben kezdte a pályafutását táncosként. Vidéki és külföldi útjain állandóan fényképezett, erre bíztatta az együttes akkori koreográfusa, Novák Ferenc is.

Eifert János úgy fogalmazott, a fénykép számára az az eszköz, amellyel pontosan, szabatosan közre tudja adni mondandóját. Éppen ezért szinte mindig van nála fényképezőgép, hiszen sajnálná, ha szembetalálkozna egy várva várt témával, és gép híján csupán mesélni tudna róla. A digitális technikával kapcsolatos kérdésre elmondta, a digitális technika csupán eszköz, amely rengeteg lehetőséget ad a fotós kezébe, látásmódja azonban alig változik. A képeket így gyorsan, könnyebben lehet közreadni. Elutasítja viszont a háttér megváltoztatását, vagy más jellegű manipulálást. Mint mondta, a hamisítás nem új keletű, hiszen már a 30-as években kiretusálták a képekről a Sztálin mellett álló, ám idővel kegyvesztett funkcionáriusokat.

 

„Hódmezővásárhelyen indult az életem, azóta elég sok élmény van már mögöttem. Az, hogy a világ 44 országban jártam, jelzi a kíváncsiságomat – vallom, hogy a tudomány, a művészet és a hit segít megismerni a világot, én a művészetet választottam, vallja a neves fotográfus, akinek szülővárosában július 22-ig tekinthető meg az életmű kiállítása.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben

A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.