MozaikEsti fényben lesz igazán impozáns

2017. október 31., kedd
 

A lakosság arányában Vásárhelyről maradtak a legtöbben a harctéren, szinte minden család gyászolt hősi halottat. Méltóságteljes alkotás állít nekik emléket.

 

 

 

Fotók: VH

 

 

 

 

Kószó Péter Hódmezővásárhely alpolgármestere a pályázat márciusi eredményhirdetésén a Vásárhelyi Híreknek elmondta, hogy a mainál lényegesen nagyobb közigazgatási területű Hódmezővásárhelynek 1914-ben 62 ezer lakosa volt, a város a világháború alatt csaknem 15 ezer katonát állított ki. A hősi halottak száma közel háromezerre tehető, beleértve azok többségét is, akik a harcok után hunytak el, valamilyen a csatatéren szerzett sérülés vagy betegség következtében.
    
A lakosság arányában a városból vesztették életüket legtöbben a harctéren, nem volt olyan vásárhelyi család, mely nem gyászolt volna hősi halottat - hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette: így nem véletlen, hogy Hódmezővásárhelyen állították föl az egyik legnagyobb első világháborús emlékművet, Pásztor János a város főterének képét a mai napig meghatározó lovas huszár szobrát.
   

A város közgyűlése a centenárium alkalmából nyílt pályázatot írt ki az első világháborúban elesett hódmezővásárhelyi katonák nevének megörökítésére a szobor környezetében.
    
A városképhez és a közvetlen környezethez legjobban illeszkedő, a kegyeleti igényeket is szem előtt tartó - körülbelül 35-36 millió forint kivitelezési költséggel számolt - tervnek a zsűri Szilágyi Balázs munkáját találta, amely rozsdabarna árnyalatú corten acélból készült, alulról megvilágított sávon helyezi el a hősök neveit.

 

A szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium fizika tanára, Szilágyi Balázs elmondta, a lovas szobor előtt nyújtott téglalap megoldásban 80 négyzetméteren sorolják a neveket. Az 5 centiméter magas betűkkel írt nevek egy - az idők múlásával együtt - patinásodó, de nem korrodáló 7 darab corten acéllemezbe lézeres vágással készülnek. A hősök nevét a Mária Terézia Rend lovagkeresztje választja el egymástól. Ezek az egy centiméter vastag lencsemintás, vagyis csúszásgátló felületű lemezek egy 3 centiméter mély acéllemezekkel bélelt medencét fednek le, amelybe ledes világítósor kerül. Meg kell jegyezni, hogy éppen emiatt este nyújt majd igazán impozáns látványt a vásárhelyi Hősök nevét megörökítő emlékmű.

 

Mint képeinken is látható október végén elkezdődött burkolat felszedése, a medence kialakítása, a csapadékvíz elvezetés, illetve az elektromos kábelezés kialakítása. Várhatóan jövő márciusban lesz az avatás.

(Látványterv)

 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Egy milliárd belvíz- és csapadékelvezetés rekonstrukcióra

Egy milliárd belvíz- és csapadékelvezetés rekonstrukcióra

Megújul a Régi Kenyere-éri csatorna, a Csúcs, Béketelep, Tabán, és Kincses-telep városrészek csapadék- és belvízelvezetése, a Lévai utcai főgyűjtője, illetve mellékgyűjtői.
Vásárhelyen is töltést kaptak az elektromos áramkutak

Vásárhelyen is töltést kaptak az elektromos áramkutak

A másfél milliós állami támogatás mellett a városnak mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe, hogy kiegészítse az építési költségeket.  

Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.