GazdaságEgy milliárd belvíz- és csapadékelvezetés rekonstrukcióra

2017. október 30., hétfő
 
Egy milliárd belvíz- és csapadékelvezetés rekonstrukcióra

Megújul a Régi Kenyere-éri csatorna, a Csúcs, Béketelep, Tabán, és Kincses-telep városrészek csapadék- és belvízelvezetése, a Lévai utcai főgyűjtője, illetve mellékgyűjtői.

 

 

 

 

 

 

 

A „Városi környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” megnevezésű felhívásra Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeres pályázatot nyújtott be, ezért megkezdődhetett a Csúcs, Béketelep, Tabán és Kincses-telep városrészek csapadék- és belvízelvezetésének fejlesztése. A beruházásban a Régi Kenyere-éri csatorna is megújul, így nagyobb vízelvezető képességgel rendelkezik majd. A projekt a Széchenyi 2020 keretében az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásával valósul meg, közel egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatás segítségével. A támogatási intenzitás 100%.

 

A projekt célja Hódmezővásárhelyen a Régi Kenyere-éri csatorna hidraulikai kapacitásának növelése, illetve a Csúcs, Béketelep, Tabán, és Kincses-telep városrészek csapadék- és belvízelvezetésének fejlesztése és rekonstrukciója.

A Régi Kenyere-éri csatorna jelenleg földmederrel rendelkezik, így a csatorna rézsűje több helyen megcsúszott az állandó vízmozgás és erózió következtében. Minden évben gondot okoz a létesítmény fenntartásánál a suvadások által elzárt mederszelvény kapacitásának csökkenése.

 

Jelenleg Hódmezővásárhely jelentős részén működik kiépített csapadékvíz elvezető rendszer. A belterületről többnyire nyílt árkos rendszerben vezetik le a vizet, ahol nincs szennyvízcsatorna, ott jelentősen megemelkedhet a talajvízszint. A fejlesztés eredményeként megvalósul a Lévai utcai jelenlegi főgyűjtő csatorna mellé egy új főgyűjtő 1000 mm-es átmérővel, továbbá megépülnek a Lévai utcai főgyűjtőre, illetve mellékgyűjtőkre csatlakozó utcákban a burkolt elemekkel kialakított nyílt szelvényű csatornák.

A beruházás 2017. évben több ütemben kezdődött meg és a tervek szerint 2018. július 31-ével zárul. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyt is megdolgozta a szélvihar

Vásárhelyt is megdolgozta a szélvihar

Bár a Balaton és a Fertő tó környéki 130 kilométeres szélvihar a megyét nem is érte el, hétfő délelőttre már 130 bejelentést fogadott a megyei katasztrófavédelem.
Mérleget vontak a nyílttéri szezon végén

Mérleget vontak a nyílttéri szezon végén

Ismét sikeres nyílttéri versenyszezont zártak a Hódmezővásárhelyi Sportlovasok Egyesületének lovasai. Összesített eredményekkel és képekkel!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.