GazdaságEnnyi volt a tanyafejlesztési pályázat

2014. február 11., kedd
 
Ennyi volt a tanyafejlesztési pályázat

Ma 18 órától felfüggesztették a tanyafejlesztési program pályázatainak benyújtási határidejét forráskimerülés miatt – közölte a vidékfejlesztési miniszter. Az erről szóló értesítés a kormány honlapján jelent meg.

 

 


A Fazekas Sándor aláírásával megjelent közlemény szerint a felfüggesztés a program első célterületét érinti, azaz a tanyagazdaságok fejlesztését. A pályázatok szerkesztésére és benyújtására 2014. február 11. 18.00 óráig van lehetőség - olvasható a közleményben.

 A minisztérium az MTI kérdésére közölte: a benyújtási lehetőség február 7-én reggel 8 órakor nyílt meg. A lezárásról azért kellett intézkedni, mert a rendelkezésre álló keretösszeget már több mint 150 százalékban lefedték a benyújtott pályázatok.

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben február 9-én írtunk, Hódmezővásárhely környékén mintegy 300, Mártély, Mindszent, Székkutas környékén kb. 130-150 tanya tulajdonosát érinthette, hogy február 7-től  lehetett pályázni a tanyagazdaságok fejlesztésére, valamint villamosítására. A pályázati lehetőségekről hétfőn a hódmezővásárhelyi városházán sajtótájékoztató is volt.

A pályázat január 31-diki bejelentésekor a laikusok számára is látható volt, hogy a meghirdetett 300 millió forint körülbelül csak 80-100 pályázat befogadását teszi lehetővé.

 
 
Forrás: VM
 

Olvassa el ezt is!

Érvénytelenek az autóhitelek?

Érvénytelenek az autóhitelek?

Senkinek sem tűnt fel, hogy az autókereskedésekben évekig a legkülönbözőbb bankok, lízingcégek bélyegzőit a szalonok tulajdonosai, alkalmazottai használták.
52 ezer új munkanélküli csak januárban

52 ezer új munkanélküli csak januárban

Aki regisztrálta magát a munkaügyi központban, álláskeresési járadékot igényelhet. Annak jár álláskeresési járadék, aki legalább 360 nap munkaviszonyt igazol 3 évre visszamenőleg.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.