Kék hírekEmberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

2013. október 29., kedd
 
Emberölésért tizenegy évet kapott a hódmezővásárhelyi férfi

Első fokon tizenegy évre ítélte a Szegedi Törvényszék kedden a hódmezővásárhelyi P. M.-et, akit édesanyja megölésével és zaklatásával vádolt az ügyészség.

 

 

 


 

A vádirat szerint a gyógyszerfüggő 21 éves férfi januárban megfojtotta anyját, majd késsel elvágta a nyakát. Az ítélet szerint megvalósult a zaklatás is, mikor egy alkalommal késsel megfenyegette az édesanyját. A büntetés kiszabásakor a középmértéket vette figyelembe a bíróság, ezért határozta meg a 11 évet. Emellett a férfit 10 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

 

A vádlott és édesanyja között rendszeres konfliktusokat okozott a vádlott több éve fennálló gyógyszerfüggősége. A férfi többször meglopta édesanyját, hogy az értéktárgyakat eladva gyógyszerhez jusson. Egy alkalommal késsel is megfenyegette anyját, aki emiatt a vele egy háztartásban lakó vádlottat a házból többször kitiltotta, kulcsait elvette.

 A vádlottat - aki a fenti cselekményét követően többször állt pszichiátriai kezelés alatt  - 2013. január 27. napján egy szóváltást követően édesanyja ismételten megkérte, hogy költözzön el. A vádlott eltávozott a lakóházból, majd este 18 óra körüli időben visszatért a sértetthez, miután alkoholt fogyasztott az egyik presszóban. Ismételt vita alakult ki a vádlott és a sértett között, mire a vádlott a sértettet a szobában lévő ágyban 10-20 percig terjedő időre leszorította, kezével száj-és orrnyílását lefogva légutait elzárta, melynek következtében a sértett fulladás miatt rövid időn belül elhalálozott.


A bíróságon a vádlott nem tett vallomást, így a korábbi vallomását olvasták fel, amelyben cselekményét teljes körűen elismerte.

A férfinak korábban több öngyilkossági kísérlete is volt, és gyógyszerfüggősége miatt többször állt pszichiátriai kezelés alatt. A szakértői vélemény szerint azonban nem szenvedett elmebetegségben, gyengeelméjűségben, tudatzavarban a cselekmény elkövetése idején.

A tanúvallomások és a védelem szerint a fiatal férfinek nehéz gyerekkora volt, szülei válását és az érzelmi elhanyagolást nem tudta feldolgozni, ezért fordult gyógyszerekhez.

A férfi az utolsó szó jogán elmondta: nagyon sajnálja a történteket, nem csak édesanyját, de mindenkit elveszített, aki az életét meghatározta. Hozzátette: börtönbüntetését becsülettel letölti majd.

A bíróság döntése ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, míg az ügyész 3 nap gondolkodási időt tartott fent az esetleges fellebbezése bejelentésére, így az ítélet nem jogerős.

A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék Sajtószóvivő
 

Olvassa el ezt is!

Te mit halogatsz? Titkok a lakásban

Te mit halogatsz? Titkok a lakásban

Maga a halogatás nem használ, mivel bár passzívnak látszik, valójában erős ellenerők feszülésének eredménye, így hihetetlenül sok energiánkat emészti fel.

Rendszeressé váltak a meghívások

Rendszeressé váltak a meghívások

A napokban Hódmezővásárhelyi Hwarang-do Sportegyesület elnöke Kopasz Attila 3.Dan hapkido meghívást kapott két magyarországi klubtól, hogy önvédelmet oktasson.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.