FélpercesEmbermentők a 20. századi Magyarországon

2020. március 10., kedd
 
Embermentők a 20. századi Magyarországon

A hódmezővásárhelyi Emlékpont Embermentők a 20. századi Magyarországon című előadássorozatában Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze Slachta Margit és Salkaházi Sára szociális testvérek életét mutatta be. Az előadó kiemelte: Izrael Állam mindkettőjük tevékenységét a Világ igaza címmel ismerte el.

 

 

 

 

 

A lengyel nemesi családból származó Slachta Margit szociális tevékenysége mellett katolikus újságot is szerkesztett, majd 1920-ban ő lett az első magyar női képviselő a parlamentben, s ő alapította meg 1923-ban a Szociális Testvérek Társaságát. Utóbbi szervezetnek lett tagja a polgári családból származó Salkaházi Sára, aki amellett, hogy mint újságíró, író és szerkesztő is dolgozott, könyvkötőként kétkezi munkát végezve megismerte a munkások világát is.

 

A Szociális Testvérek Társasága rendházaiban biztosított menedéket a Lengyelországból érkező menekülteknek, s a szervezet a negyvenes évektől mintegy ezer, zsidó származású magyar állampolgárt mentett meg az elhurcolástól.

 

Salkaházi Sárát a német megszállás követően feljelentették, mivel az általa vezetett rendházban zsidókat bújtatott, s egy nyilas különítmény elfogta, s 1944 december 27-én több zsidó polgárral együtt a jeges Dunába lőtték. Salkaházi Sárát embermentő tevékenységét elismerve – neki mintegy száz üldözött köszönheti életét – avatták boldoggá 2006-ban.

 

Slachta Margit a vészkorszakban felszólalt a munkaszolgálatosok védelmében és személyesen kérte XII. Piusz pápát, hogy lépjen fel a szlovákiai zsidóüldözés ellen. Bár 1945 után ismét parlamenti képviselő lett, mivel felszólalt az egyházi iskolák államosítása ellen, 1949 után már nem indulhatott mandátumért, az Egyesült Államokba emigrált, ahol továbbra is aktív maradt és segítette az 1956-os menekülteket is.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

Kezdődhet a vásárhelyi kórház újabb fejlesztése

A napokban tartott projektnyitó rendezvény jelzi, hogy elindulhat a szakrendelőre az emeletráépítés egy tavaly szeptemberben elnyert pályázat finanszírozásával.
Műalkotássá váló angyalok

Műalkotássá váló angyalok

Dömötör Mihály fotóművész a most nyíló Metamorfózis című kiállításán az általa az elmúlt két évben megörökített angyalábrázolásokat tárja a közönség elé.
Vásárhely címere is díszíti az Országház falát

Vásárhely címere is díszíti az Országház falát

Hódmezővásárhely címere is felkerül a falakra. Jelenkorunk a hajdan fel nem került városoknak már nagyon régóta tartoztak ezzel a gesztussal.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
 

És ezt már olvasta?

Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.
 
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 2. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is
Emlékezés a 113 vásárhelyi katonára is

Az 1943. évi szovjet támadás évfordulóján január 12-én koszorúzás volt a Hősök terén álló második világháborús emlékműnél.

 
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.