A Bethlen Gábor Református Gimnázium megrendülten emlékezik tanárára, Dr. Karsai Béláné, Varga Tóth Adélra.
„Az igaznak az emlékezete áldott”
(Péld. 10,7.)
Megrendült szívvel gyászolja jeles tanárát a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium.
Elment Dr. Karsai Béláné, Varga Tóth Adél, aki 1937. február 21-én született Aradon.
Tanulmányait a hódmezővásárhelyi Tanítóképzőben kezdte, majd a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karán folytatta, ahol 1959-ben szerzett biológia-földrajz szakos középiskolai tanári diplomát.
Friss diplomásként egy évet tanított a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban, majd 1960-ban hazakerült Vásárhelyre, a Rózsa Ferenc Általános Iskolába, s innen hívták meg 1962-ben a Bethlen Gábor Gimnázium katedrájára. Itt tanított 44 évig, 2006. június 30-ig.
Kiemelkedő oktató és nevelő munkájáért 1972-ben Miniszteri Dicséretben, 1984-ben Kiváló Munkáért elismerésben részesült.
Neve és mindig elegáns alakja elválaszthatatlanul összeforrt az ősi iskola nevével. Jeles képviselője volt a klasszikus tanártípusnak, a nagy felkészültségű, igényes, végtelenül korrekt, megjelenésével is tiszteletet kiváltó pedagógusnak, a csupa nagybetűs TANÁRNAK.
Osztályfőnöke volt nyolc osztálynak, s tanára több ezer diáknak. Tisztelték és szerették őt, mert a szaktárgyait magas szinten oktatta, s követelte meg kitől-kitől képessége szerinti maximumon. Tanítványainak sora ért el szép eredményt az Országos Tanulmányi Versenyeken, s jutottak be magas pontszámmal az egyetemekre.
Tisztelték és szerették őt, mert bölcs és távolságtartó, az emberi autonómiát tisztelő, tanítványaira odafigyelő, gondjaikat megértő, s azokat bölcsen kezelő tanár volt, s egyben példaadó kollega, a mindenre kiterjedő igényességével, felkészültségével, a sorsát viselő méltóságával, eleganciájával.
Személyében sok-sok diáknemzedék igényes, humánus, kedves tanárát, osztályfőnökét, s a tanári testület pedig egyik meghatározó egyéniségét veszítette el. Tanári munkája, emberi magatartása, az egyenesség, a tisztesség példája volt és marad számunkra.
Dániel prófétával együtt valljuk:
„Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége;
és akik sokakat igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké.”
(Faragóné Szénásy Emese, tanár)
Drága Adél néni!
Temérdek gondolat-emlék kavarog a fejemben.
Emlékszem a Veled eltöltött órákra, amiket mindig vártunk. Engem vonzott a tudásod. Nekem- úgy éreztem- meséled a biológiát.
Még most is, tanárként is vissza-vissza emlékszem egy-egy mondatodra, egy-egy pillanatra.
Vártuk az órádat, ha valami nagy bajunk volt, ha úgy éreztük igazságtalanság ért. Ó, mindig magas hangon kezdtük panaszaink sorolását, de mindig lecsendesedtünk. Kedvesen, bölcsen beláttattad velünk, mennyire el tudjuk túlozni a hangyányi problémáinkat, és hogyan lehet megoldani nehéznek tűnő helyzeteket.
Hallgattunk Rád. Megfogadtuk a tanácsaidat.
A minap is a Te bölcsességedből merítve adtam én is tanácsot a diákjaimnak.
Így élsz bennünk tovább.
Az emlékeinkben, az újra kimondott szavaidban.
Az átadott tudásodban, a felejthetetlen óráidban.
A lendületedben, amit mi igyekszünk tovább vinni.
A szeretetedben, a mosolyodban.
(Jóriné Csölle Henriett, tanítvány, tanár)
