GazdaságElfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

2015. február 7., szombat
 
Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

A költségvetés nagyobbik részét fejlesztési célokra fordítja 2015-ben a hódmezővásárhelyi önkormányzat – döntött pénteki ülésén a város közgyűlése.

 

 

 

Az önkormányzat 2015-ös költségvetését 19,6 milliárd forintos főösszeggel, 312 millió forintos tartalékkal fogadták el Fidesz-KDNP képviselői a két jobbikos képviselő ellenszavazatával és a két baloldali képviselő tartózkodása mellett.

A rendelettervezet vitája során Végh Ibolya aljegyző elmondta, a költségvetésen belül 7,2 milliárd forint a működési kiadás, melyet többek között az intézményhálózat támogatására, az oktatási hálózat működtetésére, városüzemeltetési célokra fordít a város. A takarékos gazdálkodásnak köszönhetően az önkormányzat tervezett működési többlete mintegy 2,3 milliárd forint, részben ez nyújt fedezetet a fejlesztésekre. Azt is elmondta, a tartalék egy részét pályázati önerőként felhasználva jelentős többlet fejlesztési forrás érkezhet még a városba.

Hódmezővásárhely a tervek szerint 2015-ben 11,4 milliárd forintot kíván fejlesztésre fordítani. Teljes egészében uniós és kormányzati támogatásból megvalósuló fejlesztés a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train, amelynek előkészítési munkái folytatódnak idén. Az egyik legnagyobb fejlesztés 2015-ben a kishomoki városrész 2,8 milliárd forintos összköltségű csatornázása lesz – tudatta az aljegyző.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte, Orbán Viktor a közeljövőben minden megyei jogú várost felkeres annak érdekében, hogy a kormány egyedi szerződést kössön arról, az önkormányzatok saját fejlesztéspolitikai eszközeikkel miként járulhatnak hozzá az ország növekedéséhez, a gazdasági aktivitás, a foglalkoztatás javításához.

A politikus hangsúlyozta, folyamatosan nő Magyarország iránt a gazdasági érdeklődés, a német vállalkozások - akár kisebbek akár nagyobbak - célországnak tekintik hazánkat.

A miniszter úgy fogalmazott, jelentős termelőüzem létrehozásához a fogadókészségnek is meg kell lennie, ezért javasolta a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak az ipari park további fejlesztését, a közmű- és energiaellátás korszerűsítését.

 

Olvassa el ezt is!

Tervben van egy újabb koncert

Tervben van egy újabb koncert

Az elmúlt években szülővárosában rendszeresen ingyen, vagy éppen ünnepi alkalommal zártkörben fellépő Hegedűs Endrére ezúttal - az 1500 forintos jegyár mellett is - nagyszámú közönség volt kíváncsi.
Zebra portalanítás

Zebra portalanítás

Hódmezővásárhelyen is napi szinten tapasztalható, hogy olyan megalázó feladatokkal bízzák meg őket, melyek súlyosan csorbítják önbecsülésüket, önértékelésüket.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.