Kultúra, oktatásTervben van egy újabb koncert

2015. február 6., péntek
 
Tervben van egy újabb koncert

Az elmúlt években szülővárosában rendszeresen ingyen, vagy éppen ünnepi alkalommal zártkörben fellépő Hegedűs Endrére ezúttal - az  1500 forintos jegyár mellett is - nagyszámú közönség volt kíváncsi február 5-én a BFMK-ban.

 

 

 


Legutóbb december 2-án járt Vásárhelyen, az Ifjúsági komolyzenei bérlet soros koncertjének előadójaként. Akkor és most csütörtökön este a Liszt által is olyannyira csodált, különc zseni, Frédéric Chopin életét és munkásságát mutatta be, hű keresztmetszetét adva a nagy lengyel zeneszerző munkásságának.

 

Hegedűs Endre a nemzetközi hangversenyélet ismert szólistája, Liszt Ferenc egyik legautentikusabb tolmácsolójaként tartják számon, az utóbbi időszakban pedig - mint csütörtökön Hódmezővásárhelyen - rövidebb, hosszabb darabokkal Chopin műveit értelmezi újra a zeneszerető közönségnek.

„Nagyon jól éreztem magam és szerintem a vásárhelyi közönség is átvette a koncert hangulatát, olyannyira, hogy van igény egy újabb Chopin koncertre, amit április vége felé szeretnék. Természetesen egy teljesen más repertoárral.”- összegezte benyomásait Hegedűs Endre, hozzátette, jólesett neki a koncert utáni kisebb „közönségtalálkozó” a művelődési ház aulájában, a CD lemezeiből is sokan vásároltak.

 

Közben pedig, hónapok óta szinte naponta járja az országot a Filharmónia Ifjúsági Hangversenyek sorozattal. Van olyan nap, amikor 3 óránként más-más település iskoláiban, művelődési központjaiban ismerteti meg a fiatalokat a komolyzene szépségeivel.

„Nem az anyagiak miatt, hanem elhívatottságból csinálom, mert úgy gondolom, egyre mélyül a szakadék a fiatalok és a komolyzene között”- mondta Hegedűs Endre a Vásárhelyi Híreknek.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kilenc évig az iskolapadban?

Kilenc évig az iskolapadban?

A Fidesz és a KDNP képviselői által támogatott idítványról a PDSZ azt mondja, mint már sokadszor, már megint fordítva ülnek a lovon.
Elhunyt Bitskey Tibor színművész

Elhunyt Bitskey Tibor színművész

2012-ben a díjátadó különlegessége volt, hogy első alkalommal egy, a „kőfalon túlról” érkező színművész kapta meg a Bessenyei díjat.
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.