Kultúra, oktatásElárul a tested

2019. november 11., hétfő
 
Elárul a tested

Alig 10% a szavak szerepe, sokszor meg sem kell szólalnunk, hogy kommunikáljunk magunkról- hívta fel a figyelmet Petró Katalin tréner, coach a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban tartott előadásán.

 

 

 

 

 

Éppen ezért nagyon fontos, hogy tisztában legyünk a testbeszéd jelentőségével, az egyes jelek mit fejeznek ki. Van miből válogatnunk, ugyanis 1 millió mozdulat áll a rendelkezésünkre, és csak az arcunk segítségével 250 ezer mimikai gesztusra vagyunk képesek.


Míg a szavak a gondolatainkat, addig a testnyelvvel az érzéseinket fejezzük ki- emelte ki a Petró Katalin, majd hozzátette: akkor lesz valaki hiteles személyiség, ha az érzései és a gondolatai harmóniába kerülnek egymással. Az őszinteség és a nyíltság egyértelmű jelének a tenyér számít, amely jelentése egészen a régi korokig nyúlik vissza, hiszen ha valaki megadta magát, felemelte a kezét és kifelé fordította a tenyerét.

A hazugság leleplezésében is sokszor segítségünkre van a kéz, mert ha valaki valótlanságot állít, sokszor rejti el és teszi a háta mögé. Ugyanakkor a hátul összekulcsolt kéz hatalmi pozícióra is utalhat. A csipőre tett kéz azonban kritikus hozzáállásról tanúskodik. Az összeértintett ujjakkal pedig a koncentrációt segítjük elő, illetve ezzel járulhatunk hozzá, hogy fellépésünk még magabiztosabb legyen- avatott be a részletekbe Petró Katalin.

A tréner előadásából az is kiderült, hogy a kézen kívül a láb és a szem is fontos többletinformációt árul el tulajdonosáról, ha tudunk az árulkodó jelekből olvasni. Elmondásas szerint könnyű valakit hazugságon érni, ha csak a tekintetét figyeljük, ugyanis ha jobbra néz, nem az emlékeiből húz elő képet, hanem éppen gyárt egyet. Ha igazat mondunk, akkor mindig felfelé és balra nézünk, mert a képi vizualizációnk szemmagasság felett, ezen az oldalon helyezkedik el- tudtuk meg Petró Katalintól.

 

A testbeszéd jeleit a két nem különbözőképpen értelmezi- tette hozzá a coach. Ennek az magyarázata, hogy a női agy 14 - 15 területtel, a férfi agy pedig ennek alig a felével térképezi fel és elemzi a másik viselkedését. Míg a nőnél számtalan érintkezési pont található, addig a férfiaknál nem alakult ki kapcsolat az egyes területek között, holott az erősebb nem képviselői 4 milliárddal több agysejttel büszkélkedhetnek.

 

A testbeszéd mellett a színek is fontos információkat hordoznak, ezért sem mindegy, hogy mit viselünk. A kéket például az igazság színeként aposztrofálják, világos árnyalata a hiteleséget, a kompetenciát és a megbízhatóságot sugallja, a türkizt pedig a szónokok választják előszerettel.

 

Ezzel a számtalan gyakorlati tudnivalóval fűszerezett előadással fejeződött be a három részből álló Lélekbérlet programsorozat a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 
 
Forrás: Vass Ramóna
VH
 

Olvassa el ezt is!

Fekete Sas Kupa tizennegyedszer

Fekete Sas Kupa tizennegyedszer

November 10-én rendezte meg a Promenád TSE Hódmezővásárhelyen a XIV. Fekete Sas Kupa klubközi táncversenyt. Eredmények.

Átadták a felújított Rárósi utat

Átadták a felújított Rárósi utat

Hagyomány lett, hogy a megépült, vagy felújított utakat lelkes csapat közös kerékpározással is felavatja. November 9-én a polgármester átadta a felújított Rárósi utat.
Baleset a mártélyi úton

Baleset a mártélyi úton

Két személyt szállítottak kórházba, amikor - valószínű a sebesség helytelen megválasztása miatt - fának csapódott egy autó Hódmezővásárhely külterületén.
Megint egy győzelem, megint egy vereség

Megint egy győzelem, megint egy vereség

Cegléden lépett pályára pénteken U20-as, valamint felnőttcsapatunk. Kettősség jellemezte a két találkozót.
 

És ezt már olvasta?

Készül a monográfia újabb kötete
Készül a monográfia újabb kötete A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 
Nem jött össze a győzelem
Nem jött össze a győzelem Október 17-én este a Nagykőrös vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli. Az NB I/B Zöld csoportjának 4. fordulójában megvolt az esélye a győzelemre.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 39. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Olga köszöntötte a vásárhelyieket
Olga köszöntötte a vásárhelyieket Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
 
Nyert a Kosársuli az egriek ellen
Nyert a Kosársuli az egriek ellen Október 10-én este az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában az Egert fogadta a Vásárhelyi Kosársuli és az előnyét végig őrizve magabiztosan győzött.
 
Bölcsödék, óvodák fejlesztése
Bölcsödék, óvodák fejlesztése Két helyszínen több, mint 40 millió forintos beruházás zárult az Önkormányzati fenntartású bölcsődékben. Óvodai fejlesztések is voltak a nyári szünetben.
 
Még szinte el sem indult a fűtési szezon
Még szinte el sem indult a fűtési szezon Máris szénmonoxid veszély miatt vonultak ki a tűzoltók egy vásárhelyi és egy mindszenti családi házhoz. Időben érkeztek, ezúttal szerencsére nem volt áldozat. Hasznos tanácsok.