GazdaságÁtadták a felújított Rárósi utat

2019. november 9., szombat
 
Átadták a felújított Rárósi utat

November 9-én, szombaton délelőtt Hódmezővásárhely polgármestere átadta a felújított Rárósi utat. Márki-Zay Péter ezt követően a nagyszámú érdeklődővel közösen végigjárták kerékpárral a felújított szakaszt.

 

 

 

 

 

 


A belterületi szakaszt, 1691 méter hosszban, a külterületi szakaszt 1068 méter hosszban kövezett szegéllyel újították fel. Az út építése során összesen 1080 négyzetméteren teljes pályaszerkezet-csere történt, a teljes felületen aszfalthálót helyeztek el a teherbírás növelése érdekében. A beruházás bruttó 311 millió forintba került.

Az átadásra sokan érkeztek kerékpárral, sokan a Kossuth térről indultak, majd az ünnepélyes átadás és szalagátvágás után végigbicikliztek a 47-es elkerülő útig.

Az ünnepségen a Délút KFT is jelen volt, amely megnyerte a tendert. A korábban az alvállalkozói és bányászati területeket hangsúlyozó cég az elmúlt évtizedekben részt vett számos jelentős magyarországi útépítésben. A Délút Építő és Bányászati Kft. fővállalkozóként gyakran dolgozik hazánk dél-alföldi útépítésein, infrastrukturális projektjein. A cég nevét legutóbb annak kapcsán hallottuk, hogy a hódmezővásárhelyi északi elkerülőt a Colas-csoport cégeivel együtt készítette, illetve megépítette a keleti elkerülőt. Valószínű azt kevesen tudják, hogy az északi elkerülő látványos körforgalma közelében lévő, a Csongrád megyeiek által kedvelt Sun City szabadidős vízisportközpont tavai is az érdekeltségükbe tartozik. Vásárhelyen a tram-train építkezésnél a csatornázási munkákat is a Délút végzi. Most pedig a Rárósi út felújításán dolgoztak.


Az avatás és a közös kerékpározás résztvevőit Gyöngyösi Ferenc képviselő csapata látta vendégül a kerékpározás végén.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megint egy győzelem, megint egy vereség

Megint egy győzelem, megint egy vereség

Cegléden lépett pályára pénteken U20-as, valamint felnőttcsapatunk. Kettősség jellemezte a két találkozót.
Nem kell nyelvvizsga a felvételihez

Nem kell nyelvvizsga a felvételihez

Eláll a kormány a felsőfokú felvételihez kötelező középfokú nyelvvizsgától, jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Továbbra is hazánk az egyik legfertőzöttebb

Továbbra is hazánk az egyik legfertőzöttebb

Véget ért a parlagfűszezon Csongrád megyében, és megszűnt a pollenterhelés. Jelentősen növekedett idén a felderített, parlagfűvel fertőzött területek száma.
A választás előtti súlyos adatlopásra derült fény

A választás előtti súlyos adatlopásra derült fény

Több ezer vásárhelyi lakos, sőt gyerekek, családtagok adatai után kutattak jogtalanul a Polgármesteri Hivatal számítógépes rendszerében.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.