Az a bizonyos! A piroskeretes vignetta, amire gyöngybetűkkel kellett ráírni a nevünket, miután kék papírba becsomagoltuk a füzeteinket és a könyveinket. Utoljára legalább 60 éve. Ma már senkinek nem maradt belőle, egyet kivéve. Azóta a kékpapír megfakult, de a vignetta még élénkpiros. Rajta egy szó: Emlékalbumom.
Fotók: Damó Adrienn (VH)
Ez az egy még megmaradt, amit nézegetve nosztalgiával beszéltek iskolás éveikről, mind a 22-en. Eljött - mivel akkoriban még nem lévén koedukált osztály – mindkét osztályfőnökük is. Előbbiek valamennyien 74 évesek, utóbbiak 88 évesek. Szép életutakat hallottunk, kisimult, joviális, belső harmóniát tükröző arcokat láttunk.
Sok régi emlék is előkerült a diákéletről, a csínytevésekről, és azokról a bizonyos makarenkói pofonokról. Mert akkoriban még csak így ment! Mert minek írogatni az ellenőrzőbe, ha van a rakoncátlanságnak egyszerűbb „gyógyírja” is. Ilyent és még sok kedves történetet hallottunk a visszaemlékezőktől, akik a Varga Tamás Általános Iskolában nosztalgiáztak május 31-én délelőtt. Ők huszonketten – a már végleg elmentekkel - 1954-ben ballagtak, igaz nem ebben az iskolaépületben.
Farkas Zsuzsanna igazgató körbe is vezette, meg is mutatta a régi diákoknak az 50 éves, ám folyamatosan korszerűsített iskolát. Közben arról is beszélt, milyen jó, hogy bár a világ változik, egy összetartó közösség megmarad. Erre kell törekedni ma is: a szeretettel teli, jó kis közösségek összekovácsolására.
