KözéletDombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

2026. május 3., vasárnap
 
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és a Cigány Nemzetiségi Tanács javaslatai alapján Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.

 

 

 

 

 

 

Dombi Boglárka 2010 óta dolgozik Hódmezővásárhelyen a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyermekek és fiatalok támogatásán. Pályafutását a Hallgatói Mentorprogramban kezdte a DARTKEE egyesületnél, ahol aktívan részt vett a hódmezővásárhelyi deszegregációs program kidolgozásában és megvalósításában. 2013-ban a Youth is Tolerance projekt nemzeti koordinátoraként került közelebbi kapcsolatba az Ötletfa közösséggel, amely a telepen élő fiatalok aktivizálását tűzte ki célul. 2015 óta vezeti az Ötletfa közösséget, amely kezdetben ifjúsági és információs központként működött, majd 2019-től – az EMMI rendelet alapján – Tanodaként folytatja munkáját.

 

A Kincses telepen élő roma közösséggel szomszédsági szervezés módszerével dolgoznak, támogatva az alulról jövő kezdeményezéseket és a közösségi részvételt. Munkája középpontjában a roma gyermekek és fiatalok esélyeinek növelése áll, különös figyelemmel a lányok oktatási lehetőségeinek bővítésére –például Erasmus+ programokon keresztül. Emellett alternatív oktatási programokat fejleszt, mint például a pénzügyi nevelést segítő ÖtletFAbatka vagy az anyanyelvi készségeket erősítő ÖtletFAliújságot.

 

2010-2013. (befejezett képzés, longitudinális nevelés tudományi kutatás folyamatban) Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar, Neveléstudományi Intézet Neveléstudomány MA

2007-2010. Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Óvodapedagógus kéttannyelvű (angol), gyermek egyéni és közösségi szükségletei, gyermekvédelem szakirány) BA.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Nagyszerű teakwondos eredmények

Nagyszerű teakwondos eredmények

A Diákbajnokságról és Engrich Mariann Emlékversenyről húsz dobogós helyezéssel tért haza a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.