SportSikerült nyerni a harmadik meccsen

2026. április 25., szombat
 
Sikerült nyerni a harmadik meccsen

Április 24-én este jött a Győr elleni, mindent eldöntő harmadik meccs a Vásárhelyi Kosársuli számára az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában.

 

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata megismételte az első meccsen látott teljesítményt, ezúttal is 30 ponttal nyert, így megnyerte a párharcot és a 9. helyért játszhat a bajnokság végén.


A múlt heti, 88-58-as hazai sikert követően szerdán szoros csatában 83-81-re kikapott a Győrtől a Kosársuli, így a mostani meccs döntött arról, melyik együttes játszhat a 9. helyért és melyik a kiesés elkerüléséért. A vásárhelyi csapat ezúttal az előbbi arcát mutatta, és végig vezetve, nagyon simán győzött.

 

Gólcsenddel indult a találkozó, az első öt percben mindössze egy-egy kosár született, majd ezt követően Utasi Zsombor és Borbáth triplájával a Kosársuli lépett el. A 6. perc végén, 11-2-nél kért időt a vendégek edzője, Csaplár-Nagy Ervin, ám nem sikerült közelebb zárkózniuk, 16-6-tal zárult az első negyed, ami meg is alapozta az egész meccset.

 

Bálint kosarai tartották a Kosársuli-előnyt a második negyedben, majd ugyan Bakon vezetésével közelebb zárkózott a Győr (25-21 a negyed közepén), Kelemen, majd Bálint hármasa a legjobbkor jött, a nagyszünetre pedig visszaállt a stabilnak nevezhető, tíz pont környéki előny (35-26).

 

A harmadik negyed teljesen a Kosársuliról szólt: előbb Borbáth, majd Kelemen szállította a kosarakat, és ugyan 46-29-nél (24. perc) próbált reagálni egy időkéréssel Csaplár-Nagy Ervin, nem sokkal később a húszat is átlépte a hazai előny. A negyed végéhez közeledve előbb Kruzslicz pontjaival növelte a különbséget a Kosársuli, majd a keret legfiatalabbja, Utasi Gergő zsákolt egy szépe.

 

Kruzslicz triplája után, a 30. percben már harminccal ment a csapat, ehhez pedig sikerült is hozzátenni a zárónegyedben (többek között Szombati is feliratkozott az eredménylistára). A végén kozmetikázott picit a Győr, így beállt a kereken harmincpontos, 91-61-es végeredmény.

 

Ez azt jelenti, hogy a Kosársuli a 9. helyért játszhat a bajnokság végén – hogy kivel, egyelőre nem tudni, hiszen az Eger–PTE-PEAC párharc jelenleg 1-1-re áll, és ennek a győztesére vár a vásárhelyi csapat.

 

NB I/B Zöld csoport, alsóházi rájátszás, 1. forduló, 3. meccs:

Vásárhelyi Kosársuli–GYKC UNI Győr 91-61 (16-6, 19-20, 37-15, 19-20)

Hódtói Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Hervay, Drenyovszki, Hegedűs

 

Kosársuli: Bősz 4/3, Borbáth 14/3, Kelemen 21/9, Bálint 21/3, Utasi Zs. 7/3
Cserék: Kruzslicz 13/6, Szombati 5/3, Utasi G. 4, Tóth 2, Niksic
Vezetőedző: Saša Vejinović

 

Győr: Baliga -, Bakon 12/6, Kámán 8/6, Köcse 10, Góbi 23/12
Cserék: Sólyom 4, Nagy 2, Dani 2, Szűr -, Linczmaier –
Vezetőedző: Csaplár-Nagy Ervin

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét

Dr. Ferenczi Gábor átvette megbízólevelét

Április 22-én, szerdán Hódmezővásárhelyen a városházán vette át megbízólevelét a megválasztott országgyűlési képviselő.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések
Hódmezővásárhelyi ünnepi megemlékezések

Magyarország egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, amely az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a 3. Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának állít emléket.