Kék hírekVisszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

2026. május 5., kedd
 
Visszaesőként sokba kerül az önbíráskodás

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki elcserélt autóját meg nem engedett módon követelte vissza.

 

 

 

 

 

Önbíráskodás miatt kell a bíróság elé állnia. A vádirat szerint a vádlott 2024. tavaszán elcserélte autóját a sértettel. A vádlott által kapott autó azonban rövidesen meghibásodott, amiért a férfi a sértettet, vagyis a kocsi eladóját hibáztatta. Telefonon követelte tőle, hogy csinálják vissza az ügyletet, mivel a sértett ebbe nem egyezett bele, újra felhívta és ekkor már életveszélyesen meg is fenyegette. Mivel a sértett nem tett a kérésének megfellően, az elkövető még aznap éjjel szétverte a sértett egy utcán parkoló, másik autójának szélvédőit és ablakait, a kocsiban közel fél millió forintos kárt okozva.

 

A járási ügyészség a vádlottat, mint többszörös, különös visszaesőt, önbíráskodás bűntettének kísérletével, rongálás vétségével valamint garázdaság vétségével vádolja.

 

A férfivel szemben – arra az estre, amennyiben bűnösségét a váddal egyezően beismeri, és lemond a tárgyalásról – az ügyészség vádiratában 2 év 10 hónap fegyház kiszabását indítványozza. Az ügyet a Szegedi Járásbíróság tárgyalja majd. 

 
 
Forrás: Ügyészség
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés

Gerendáson rendezték meg a VIII. Fehér Kupa és VIII. Spárta Kupa nevű ITF Taekwon-do versenyt.
Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Dombi Boglárka kapta idén a Mátray Attila díjat

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közgyűlése úgy döntött: a Mátray Attila díjat az idei évben Dombi Boglárka kapja meg.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a vásárhelyi Nagy Enikő

Április 18–19-én rendezték Hódmezővásárhelyen, a Gyarmati Dezső Sportuszodában a VI. Consolis ASA Nemzetközi Szenior Úszóversenyt.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát