Kultúra, oktatásDöntően a tánc

2013. december 15., vasárnap
 
Döntően a tánc

Idén a hódmezővásárhelyi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjén a tánc volt a „sláger.” Két néptánccsoport és egy modern tánccsoport vitte el díjakat.

 

 

 

A rendezvényt a tehetségek felfedezésének és a térség sokszínűségének bemutatása céljából alapították közel három évtizede. Évről-évre színvonalas, egyedi műsorszámoknak, csoportoknak és egyéni előadóknak biztosít ismertté válási lehetőséget zenés-énekes, táncos és próza kategóriákban. Idén tizenhárom produkció közül választotta ki a zsűri a legjobbakat.

 

A közönség énekes, táncos darabokat, valamint verseket és meséket is láthatott-hallhatott a BFMK színpadján december 14-én, szombaton délután három órától.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ 28. alkalommal rendezte meg az Amatőr Művészeti Fesztivált. A két selejtezőből döntőbe jutott egyéni és csoportos fellépők, a több éven át a Mozaik Kamarateremben rendezett fesztivál után, idén első alkalommal a művelődési központ színháztermében, igazi színpadi körülmények között mutathatták be műfaji megkötöttség nélküli produkcióikat.

Vidám komolyzenével lépett fel a Miegymás Együttes, Juhász Márk Benedek Elek: Kolontos Palkó című meséjét adta elő. A Tüdölle néptánccsoport szilágysági táncokat mutatott be, a Ficergők a "körösi kerepesi körtéfa" alá invitálták a közönséget, és produkciójukkal a zsűrit is meggyőzték. Hámori Józsefné egy Petőfi verssel készült szombaton, az Őszirózsa népdalkör tápai népdalokat adott elő. Fogarassy Judit tini és felnőtt csoportjai táncos produkciókkal rukkoltak elő, a Bencék kalotaszegi táncot roptak, ami szintén díjnyertes lett. Takaró Erika egy karácsonyi énekkel idézte meg a közelgő ünnepet, a Bárdos házaspár hajdúsági népdalokat adott elő citerával kísérve. A Promenád tánccsoport palotást járt, míg a Nyugdíjas Szövetség és a BFMK Szépkorúak tánccsoportja ugrós leánytáncot lejtettek.

 

Eredmények:

 

Nagydíj:  Ficergő csoport - néptánc

Fődíj:  Bencék  –néptánc  Seregély Bence és Varga Bence

Kiemelt fődíj: Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió felnőtt csoport

 

További díjazottak:

 

MIEGYMÁS zenekar – hangszeres zene

Juhász Márk - mese

Tüdölle csoport - néptánc

Hamari Jánosné - vers

Őszirózsa népdalkör - népdal

Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió tini csoport – modern tánc

Takaró Erika - ének

Bárdos István és Bárdos Istvánné - népdal

Promenád TSE - társastánc

Nyugdíjas Szövetség és a BFMK Szépkorúak tánccsoportja - néptánc

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A közmunkások Vásárhelyen is okosodnak

A hír hallatán sok szülő hangot adott annak, hogy felnőtt emberekkel telnek meg az általános iskolák folyosói, tantermei, ami nem biztos hogy jó ötlet.
Tovább pattoghat a labda

Tovább pattoghat a labda

Ma délelőtt a vásárhelyi Polgármesteri Hivatal képviselői a sajtó jelenlétében egy jogerős ítélet birtokában visszavették a Balogh Imsi Sportarénát. Még nincs vége!
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.