BulvárDél-Baranyából elszármazottak találkozója

2015. szeptember 5., szombat
 

Angliából, Ausztráliából, Erdélyből, Németországból, Svájcból és természetesen Magyarországról közel 150 magyar találkozott augusztus 30-án Vörösmartonban.

 

 

 

 

 

A szerb határ melletti horvátországi település adott otthont Dél-Baranyából Kivándorolt Magyarok Találkozójának. Az eseményen Vásárhelyről is sokan utaztak ki. Többek között a Hódmezővásárhelyi Napraforgó Népdalkör, Berei Erzsébet vezetésével.
Mivel ez a település a Hódmezővásárhelyen élő költő, énekművész, a város kulturális és közéletének egyik mecénása Kenéz Heka Etelka szülőhelye, ezért meghívást kapott ő is, azonban elfoglaltsága miatt idén nem tudott részt venni az eseményen.  

 

Az egésznapos program során megkoszorúzták, a Kenéz Heka Etelka által adományozott  Szent László domborművet, szintén az általa kiadott könyvekből 100 darabot és ajándékokat adtak át Délbaranyai Ormánsági Székelyek és Magyarok Támogatására elnevezésű alapítványnak.

Délután Nemzetközi Kórus Szemle volt, amelyen négy kórus, köztük a vásárhelyi Napraforgó Népdalkör is adott műsort.

A világ minden tájáról érkezett emlékezők közös énekléssel zárták a napot, a meghitt, jó hangulatú napról a költő Sajó Sándor úgy fogalmazott "Magyarnak lenni gyönyörű büszkeség."

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Így írunk mi!

Így írunk mi!

Karinthy híres stílusparódiája címének "átragozásával" üzenjük: nem tréfálnak a hazai nyelvészek, ugyanis seregnyi változást kell megemészteni. Igaz, adnak rá időt.
Maláriás menekültet találtak Röszkén

Maláriás menekültet találtak Röszkén

Nem jellemző hogy trópusi betegségben szenvedő menekültek érkeznek. Szerbiában a Nyugat-nílusi láz ilyenkor tarol évek óta. Megkérdeztük a szakembert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.