BulvárCukormaffia és Válság szelet

2015. április 21., kedd
 
Cukormaffia és Válság szelet

Hatvan helyszín, huszonhárom gyanúsított, tizenegy őrizetbe vétel, valamint kétmilliárd forint értékű vagyonzárolás, makói szállal.

 

 

 

 

Felszámoltak a közelmúltban a pénzügyőrök egy cukorral kereskedő bűnszervezetet, amely 1,2 milliárd forintnyi áfát csalt el – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A gyanú szerint egy kiskőrösi és egy akasztói férfi irányította a bűnszervezetet, amely főként Szlovákiából, Lengyelországból és Csehországból szerzett be kristálycukrot fiktív magyar gazdasági társaságok nevében. Az így beszerzett árut magyar cégekből álló hálózaton átfuttatták és fiktív számlákkal értékesítették belföldi vevőiknek, akik ebből szintén hasznot húztak. A jelenlegi adatok szerint a vevők 1,2 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket.

 

A NAV hatvan helyszínen – cégek székhelyén, telephelyén, könyvelőirodákban és egy ügyvédnél – tartottak házkutatást. A bűnszervezet akasztói vezetőjénél tartott házkutatás során nemcsak az aznapi értékesítéshez kapcsolódó számlákat, hanem a cukorbeszerzés igazolására szolgáló fiktív számlákat is megtalálták. Az akció ideje alatt egy budapesti helyszínen megjelent egy lengyel kamion, amely éppen a fiktív számlákon szereplő cukrot szállította volna le a tényleges vevőnek. A szállítmány nem ért célba, és az újabb áfavisszaélést is sikerült megakadályozni. A lefoglalt iratok szerint a bűnszervezet 119 forint plusz áfa kilónkénti árat tudott produkálni a cukor értékesítésekor.

A pénzügyi nyomozók és a revizorok az azonnali intézkedéseknek köszönhetően a keletkezett kár megtérülésére kétmilliárd forint értékben üzletrészeket, járműveket, ingatlanokat, követeléseket és bankszámlákat zároltak. A bűnszervezet irányítóit, a hasznot húzó társaságok vezetőit, a bűnszervezet tagjait, könyvelőit, valamint két szlovák állampolgárt költségvetési csalás, a bűnszervezetet segítő ügyvédet közokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki. Tizenegy embert őrizetbe vettek, egy részüket április 16-án, de azóta a Kecskeméti Járásbíróság valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte.

 

A makohirado.hu is beszámolt az ügyről, cikkükben leírják, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága sajtóreferense megerősítette korábbi értesülésüket, miszerint a letartóztatottak között van egy makói vállalkozó is.

A városban egyetlen olyan vállalkozás működik, a Galla Társas Kft., mely cukrászati termékek forgalmazásával is foglalkozik. A Kft., mely április 18-án nyitotta meg uniós támogatásból létesült szolgáltatóházát, egyébként a cég honlapja szerint 1994-ben családi vállalkozásként indult, fő tevékenységük a cukrászat, sütőipari és gasztronómiai termékek nagykereskedelmi forgalmazása, írja a Makói Híradó.

 

A Galla Társas KFT. Makón sokféle tevékenységéről ismert, cégtulajdonosa gyakran vett részt Makó közéletében, például két hónappal ezelőtt ott volt a Makó belvárosában létesített Szicília Cukrászda és Étterem megnyitóján, amelyre a város prominensei mellett a rendőrkapitány is elment és egy Makó közeli média is a meghívott vendégek között volt, mint ahogy a Galla KFT. két héttel ezelőtt nyitott szolgáltatóház avatásán is. Az szolgáltatóház átadásán, a családi napon a cégtulajdonos nem volt jelen, hanem Galla Tímea a cég munkatársa fogadta a meghívottakat.

A Galla KFT. nevéhez fűződik egy az országos sajtó által is felkapott - Válság - csokiszelet elnevezése és gyártása is.   

 

Olvassa el ezt is!

Dél Alföld a harmadik legszegényebb régió

Dél Alföld a harmadik legszegényebb régió

Körülbelül félmillióra becsülik azoknak a számát, akik tartós szegénységben élnek, kettő és fél millióra azokét, akiket komolyan fenyeget a lecsúszás veszélye.
Győzött a HFC Női csapat

Győzött a HFC Női csapat

Csongrád megyei felnőtt csökkentett pályaméretű bajnokság 17. fordulójában a vásárhelyi lányok labdabirtoklást tekintve nagy fölényben voltak.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.