SportGyőzött a HFC Női csapat

2015. április 19., vasárnap
 
Győzött a HFC Női csapat

A labdabirtoklást tekintve nagy fölényben voltak, hiszen legalább 65-70%-ban náluk volt a labda, ezáltal sorra vezethették a támadásokat. A lövések számában is az ellenfél fölé nőttek, hiszen első és a második játékrészben is 13-13 kapura lövésük volt. Az ellenfél kapusa kiválóan teljesített.

 

 


Mivel a 3. percben már vezetést szereztek, így a vendégek is nagy erőkkel rohamoztak, ezért sokszor a középpályán csak "átfolyt" a játék. A fellazult védelem ellen így sok, kimondottan tetszetős támadást vezethettek a vásárhelyi lányok. A végén szorossá vált a mérkőzés, mert mindent elsöprő akarat nélkül, kényelmesen futballoztunk a második gól után.
Két héttel ezelőtt a St. Mihály FC ellen elszenvedett vereség után, visszaszerezték az ott elveszített pontokat.

 

Csongrád megyei felnőtt csökkentett pályaméretű bajnokság 17. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Kisteleki TE  3-2

Gólszerző: Jesenszki Dóra (3)
Hódmezővásárhelyi FC: Tóth Zsuzsa - Borsodi Nikoletta, Gyevi-Szabó Viktória - Orovecz Éva, Réczi Éva, Kovács Dóra, Kiss-Molnár Nikoletta - Jesenszki Dóra, Gábor Mónika, Szabados Adrienn
Gugolya Bianka, Balázs Csenge, Kispál Kitti.

 
 
Forrás: HFC
 

Olvassa el ezt is!

Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

Hogyan ismerhető fel a natúr- és biokozmetikum?

A bio – és natúrkozmetikumok népszerűségét meglovagolva a szépségipar ontja magából a természetes ezer szinonimáját felsorakoztató feliratokat.

A serdülő kézis lányok az országos döntőben

A serdülő kézis lányok az országos döntőben

A vásárhelyi lányok április 15-én a Debreceni SC-SI ellen arattak magabiztos győzelmet, ezzel már matematikailag is bebiztosították második helyüket a tabellán.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.