Bulvár...Csak úgy mint a sajátunkkal

2016. május 18., szerda
 

Igazán barátságos, több helyiségből álló kreatív foglalkoztató és játszóház nyílt nemrég Vásárhelyen, a Deák Ferenc utcában. Vagyis a belváros kellős közepén egy családias, „nagymamapótló” Törpezugban várják a kis és nagyobb törpéket.

 

 

 

Fotók: VH

 

 


Ezzel sok vásárhelyi anyuka, avagy apuka gondját oldják meg időlegesen, hiszen az óvodáskor körüli, vagy kisiskolás korú gyerekeiket egy izgalmas, biztonságos helyen hagyhatják, amíg ügyeiket, bevásárlásaikat intézik. Az Európa számos országában nagy sikerrel működő kreatív Babysitting Service, más szóval gyermekmegőrző lényege, hogy egy felelős szülő nem hagyja otthon a pici gyerekét, ha dolga van a városban. Erre kínál remek megoldást most már Vásárhelyen is a Törpezug, ahol képzett gondozónőkre lehet bízni a gyereket arra a néhány órára.

 

 

„Mi magunk is két-, háromgyerekes anyukák vagyunk és gyerkőceink nevelése közben rájöttünk, hogy bár minden pillanatát ki kell élvezni a velük töltött időnek, de sokszor elszólítanak a kötelességek. Ebben szeretnénk segíteni, hogy gyermekük játszva, simogató környezetben fejlődjön abban az időben is, amit tőlük távol tölt.”- mondta az egyik alapító Somogyiné Bakos Szilvia.

 

Timárné Balogh Mártával közösen alapított Törpezugról azt is fontos megjegyezni, hogy nem egy „gyerekparkoló” mert - mint az képeinken is látható - amint belépett, zene, mozgás, mese, alkotás és játék: szóval a gyerekeket egy kis készségfejlesztés várja. Az iskolások pedig akár a házifeladatot is elkészíthetik, ha kell, gyakorlással kombinálva.

 

Minden további részlet felsorolása helyett, a mindig mosolygó és készséges Somogyiné Bakos Szilvia szavai foglalják össze, mire számíthatnak, akik betérnek a Törpezugba:

„Gyerek szabadidőközpont vagyunk, mindent kipróbálunk, összerakunk, megnézünk, meghallgatunk, eléneklünk. Számukra nem okoz nehézséget, hogy a gyerekek ölünkben vagy hátunkon ülve hallgatják a mesét vagy éppen pelenkát kell cserélni…Csak annyit ígérhetünk, hogy mi ZUGANYUK (egy barátunk nevezett el így minket) úgy fogunk bánni minden hozzánk érkező gyermekkel, mint a sajátunkkal.”

 

Zárójelben meg kell jegyezni, a szülőket még egy kávéra is meginvitálják, ami akaratlanul is jó alkalom egymás közt a gyereknevelés körüli tapasztalatok megosztására.

 

„Mert a gyermekeinket nemcsak nevelni boldogság, de nagyon jó róluk beszélgetni is!”- mondta egy anyuka, aki kislányával hetente többször is visszajár a Törpezugba. De már az első osztályos lánya szülinapi buliját is ide tervezi.

 

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Majdnem elraboltak egy gyereket?

Majdnem elraboltak egy gyereket?

Az asszony néhány pillanat múlva a kisfia kiáltásaira lett figyelmes: Anya, anya! – kiabálta kétségbeesetten a gyerek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság reagált.
Vásárhelyi atléták a Magyarország Csapatbajnokságban

Vásárhelyi atléták a Magyarország Csapatbajnokságban

A hétvégén Debrecenben rendezték a Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságát. Összesen 31 csapat indult, reprezentálva ezzel az ország legeredményesebb egyesületeit.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.