Kék hírekMajdnem elraboltak egy gyereket?

2016. május 17., kedd
 
Majdnem elraboltak egy gyereket?

Bár Magyarországon hosszú évek óta nem raboltak el gyereket, a társadalomban erősen élnek a gyerekrablásos históriák: fekete autók köröznek az iskoláknál és a nagy áruházakból tűnnek el kicsik. Persze ezekből aztán semmi sem bizonyul igaznak. Sokszor egyszerű esetek válnak a közösségi oldalon „rémálommá” mert az aggodalmak felerősítenek egyszerű magyarázattal bíró történeteket.

 

Képünk illusztráció

 

Most azonban úgy tűnik, valami történt Szegeden, amire a gyerekes szülőknek érdemes odafigyelnie.

 

Május 17-én reggel a Petőfi Rádió Talpra magyar! adásában egy szegedi édesapa elmesélte a múlt héten a Gutenberg utcában este 6 és 7 óra között a feleségével és 11 éves kisfiával történteket.

Felesége és 11 éves kisfiuk a szegedi Gutenberg utcán ment hazafelé. Az asszony biciklivel az úton, mögötte kisfia rollerrel a járdán. Az asszony hallotta, hogy lelassít mögötte egy autó, le is húzódott, azt hitte, nem fér el. Ám néhány pillanat múlva a kisfia kiáltásaira lett figyelmes: „Anya, anya!” – kiabálta kétségbeesetten a gyerek, aki nagyon megijedt. Amikor a nő hátranézett, a mikrobusz befordult egy mellékutcába és elhajtott.

A kisfiú szinte sokkos állapotba került, ugyanis a fehér furgonban több férfi ült, el volt húzva az ajtó, és az egyik arra bátorította, hogy menjen oda, mert elviszik. Már majdnem kilépett az autóból.

Az anyuka elkövette azt a hibát, hogy nem hívta rögtön a rendőrséget. Az eset után felmentek a közelben lakó nagymamához, és onnan értesítették az apát, majd a rendőrséget. (A történetet a borsonline.hu is megírta.)

 

A Vásárhelyi Hírek érdeklődésére a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság (azóta a police.hu-n is megjelent) rövid közleményben reagált az esetre:

 

Az édesanya bejelentése szerint május 12-én 18 óra 15 perc körüli időben Szegeden, a Gutenberg utcán a járdán rollerező gyermeke mellett lelassított egy kisbusz, amiben – a gyermek elmondása szerint - 5-6 férfi ült, munkásruhában. Egyikük elhúzta az oldalajtót és azt mondta a gyermeknek, hogy „Gyere! Gyere! Hazaviszünk!”. Ezt követően a kisbusz elhajtott. Az édesanya az esetet nem észlelte, arról a gyermek elmondásából szerzett tudomást.

A rendőrség eddigi adatai alapján nem merült fel bűncselekmény gyanúja, azonban a gyermekkorú sértettre tekintettel a Szegedi Rendőrkapitányság továbbra is vizsgálja az eset körülményeit.

 

A Vásárhelyi Hírek információi szerint több biztonsági kamera rögzíthette az utcán történteket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi atléták a Magyarország Csapatbajnokságban

Vásárhelyi atléták a Magyarország Csapatbajnokságban

A hétvégén Debrecenben rendezték a Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságát. Összesen 31 csapat indult, reprezentálva ezzel az ország legeredményesebb egyesületeit.
A hazai agrárium négynapos ünnepe

A hazai agrárium négynapos ünnepe

A megszokottól eltérő időpontban: május 19-20-21-22-én, csütörtök– péntek– szombat- vasárnap várják a hazai és külföldi érdeklődőket. Részletes programmal!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.