Bizonyosság - Risztov Éváról/hoz
Oskovics Katalin írása
(Fotó: VH)
Nagyon vártam ezt a nyarat. Félretettem nyaralást, házfelújítást, mert jön az Olimpia.
Igen, minden Olimpiát így várok, mióta az eszemet tudom. Korábban a nyitó és záróünnepségek pompája, semmihez nem hasonlítható hangulata varázsolt el. De. Amióta van közöm a sporthoz, azóta az emberfeletti teljesítmények, küzdelmek, a modern kori hőstettek nyűgöznek le. Aki sportolt valaha, annak van fogalma, hogy milyen hatalmas, embert próbáló munka van a teljesítmények mögött. Sokszor könnyeztem együtt a sportolókkal a győzelem pillanatában. Együtt énekeltük a himnuszt, ők a dobogó tetején állva, én a tv előtt. Olyan ez, mint amikor a színházba járó katarzist érez a darab végén. A szív ki akar ugrani, a mellkas szét akar szakadni, a szem bepárásodik. Az ilyen meghatározhatatlanul felemelő érzés miatt nézzük az Olimpiát. Együtt szurkoljuk ki a végső sikert, együtt szomorkodunk a kudarcok miatt
Így voltam ezzel ezen a nyáron is. Minden percről tudni akartam, ami a versenyeken zajlott. A lakás minden szegletében szólt a tv vagy a rádió. Semmiről nem akartam lemaradni. Nem akartam lemaradni az ÉRZÉSRŐL.
Ezen az Olimpián sokszor megkaphattam ezt, talán többször is, mint előre gondoltam.
Augusztus 9. napja pedig csodálatos nap lett.
Nagyon vártam egy lány versenyét, akit jól ismerek a korábbi időkből.
Tudom miken ment keresztül, hogyan emelte fel a siker, majd mikor az eredmények nem jöttek , hogyan fordultak el sokan tőle. Magánéleti válságait érzékeltem ,és féltettem. Csupán abban bíztam, hogy családja és barátai szerető gondoskodása segítik átlendülni a mélyponton.
Most örömmel láttam a rajt pillanatában az ismerős elszánt tekintetét, majd közvetlenül utána a heves karcsapásait, amivel az élre tört.
Hoppá! Meglepődtem. Ez a lány ma nagyon akar győzni. Semmit nem fog a véletlenre bízni.
Kezemet tördelve néztem a szabdalt közvetítést. Bosszankodtam a bugyuta kommentátor szavain. És ahogy a törékeny lányok karcsapásait néztem hosszan, eszembe jutott egy emlék.
1988-ban a szöuli olimpia után egy nagyszerű sportembert, az első sikereit elért Egerszegi Krisztinát hívtuk meg az olimpikonok előtti tisztelgő sportrendezvényre(24órás váltó) Tele volt akkor is a szívem, tenni akartam a magam szintjén valamit.
Szóval egy 3 éves kislány képe jelent meg előttem, amint Krisztina karját szorongatja megmagyarázhatatlan görcsösséggel. Nekem érthető volt az érzés, hisz az igazi bajnokok különleges kisugárzású emberek. Ezt érezte meg a kicsi lány is, csak nem tudta megfogalmazni.
A rendkívüli találkozás után a kislány szülei megkértek, hogy tanítsam meg úszni a csöppséget. A kora miatt ódzkodtam egy darabig, de látva a törékeny, copfos kis szöszit, beadtam a derekam, hogy „majd látjuk mi lesz”.
A kis csoport a vásárhelyi strand akkor épült tanmedecéjében kezdte el az első tempókat. A kislány minden egyes új mozdulat elsajátítása után kérdezte, hogy „tudok már úszni”? Türelemre intettem, bár szépen haladt, de majd „ a vizsgán kiderül” .
Vizsga? A vásárhelyi úszni tanulók vizsgája évtizedekig abból állt, hogy a mélyvizes medence lépcsőjétől kellett elúszni a kanyarig(3-4 m).A sötétzöld , átlátszatlan, sejtelmesen sötét és hideg vízben átúszni ezt a távot nem kis teljesítmény. Különösen akkor, ha az ember útját csíborok is kísérik. Ez a pici lány 2 hét után megtette a „távot”, sőt tovább is úszott. Pedig nagyon vacogott. Társai hamarabb feladták, és az édesanyjukban kapaszkodtak, vagy sokadik próbálkozás után indultak csak neki az ismeretlennek.
A vizsga sikerült. A kislány örömmel szaladt édesanyja ölelő karjaiba. Bebizonyította, hogy meg tudja csinálni.
Most ismét a versenyt látom. A lány még mindig az élen halad. Olyan ez, mint a VIZSGA! Sötét és hideg a víz. De meg kell csinálni Meg kell tenni a távot. Ez most hosszabb ugyan. Közeleg a táv vége, a társak az oldalvízen közelednek. Vörösre tapsolom a kezem, hangos buzdításba kezdek a képernyő előtt.
Éva! Meg tudod csinálni! Végig vezettél , nem adhatod fel!
Hosszú méterek, másodpercek, és….fiús határozottsággal csap a célba.
Jajh! De jó!
A VIZSGA sikerült! A felnőtt nő, a nagyszerű sportember rohan édesanyja karjaiba. Bebizonyította, hogy meg tudja csinálni. Megcsinálta. Olimpiai bajnok lett.
A képet látom, és értem is.
Újjászületés! Ez történt. És még most jön a java.
„Az élet nem más, mint szüntelen meghalás és újjászületés. Ha valaki ezt nem tudja, és elfelejt újjászületni, az úgy marad, meghalva." -jutnak eszembe kedvenc íróm szavai.
Kislány! Most rajtad a sor. Sok kislány fog a kezeidbe kapaszkodni, mint ahogy te tetted annak idején. Példakép nélküli világunkban példakép lettél. Vigyázz erre a képre! Legyen hozzá kellő erőd és bölcsességed!
Azt mondják, ”Isten bennünk lakozik”. Látva küzdelmedet, bizonyosságot szereztem.
Tudod Évi, akire a jóisten terheket rak, abban bízik. Akire nagy terheket rak, abban nagyon bízik. Benned nagyon bízik, és Te méltóvá lettél erre a bizalomra.
Risztov Éva! Örülök, hogy közöm lehetett Hozzád, a nagyszerű SPORTEMBERHEZ
.
Oskovics Kati
Kapcsolódó cikkünk:
