December 19-én délelőtt a Kertvárosi Katolikus Általános Iskola diákjai hagyományos ünnepi műsorral kívántak szép ünnepeket a Nyugdíjas Lakóparkban élőknek, akik közül sokan ezekben a napokban szeretteik érkezését várják nagyon.
„Nem tudható előre, hogy a családtagok, hozzátartozók eljutnak –e hozzánk karácsonykor. Ez mindig nagy dilemma elé állít mindenkit. A karácsony a családé, azoknak a legnehezebb, akikhez senki sem jön. Az lenne a normális, ha együtt lehetnénk a szeretteinkkel az ünnepekkor, de sajnos ez nem mindig oldható meg”- mondta Szonda Lajosné Mária, akiben az ünnepek közeledtével lakótársaihoz hasonlóan nagyfokú a bizonytalanság.
Balogné Icuka néni erőt nyer társaitól „A férjem régen meghalt, azóta itt vagyok. Vele lenne igazán ünnep az ünnep. Sándorfalván volt házunk, amelyet a társam eltávozása után eladtam egy kedves párnak, akik, azóta is rendszeresen látogatnak. Ez enyhíti a magányomat, olyanok nekem, mintha a saját gyermekeim lennének.”
„Ne főzzek, mert hoznak ünnepi ételeket, és együtt karácsonyozunk, üzenték!” tette hozzá nevetve.
Arra a kérdésre, hogy milyen a légkör a Lakóparkban, Icuka néni elmondta, „összetartóak vagyunk, barátok. Ez az élet nehézségein nagymértékben átsegít. Jómagam nem vagyok panaszkodós típus, de azt megemlítem, vannak egészségi problémáim. Az itt élő embereknek köszönhetően azonban erőt nyerek, és úgy érzem, legyőzök minden akadályt, hiszen nem vagyok egyedül. Az igazgatósággal is jó kapcsolatot ápolunk, bármikor számíthatunk rájuk. Ez biztonsággal tölti el a szívemet, úgy érzem, itt a családom.”
Egy ősz hajú, magas bácsi, aki szintén az iskolások műsorát várta, könnyeivel küszködve beszélt a karácsonyi ünnepekről:
„Azt gondolom, minden idős ember szenved a magánytól, úgy érzi, a társadalom peremére szorult. Sokat vagyunk egyedül. Ugyanakkor vannak barátaim, akik néha elfeledtetik velem ezt a torokszorító érzést. Tudja drágám, engem csak nagyon ritkán látogatnak. Távol élnek a gyermekeim, megértem ha nincs idejük arra, hogy eljöjjenek. Sok a munka, gyerekeket nevelnek, de a hiányuk karácsonykor még inkább megvisel. Éppen ezért nagyon jó érzés látni ezt a sok éneklő kisgyereket, róluk a saját csemetéim jutnak az eszembe, és az unokáim, akiket nagyon ritkán látok.”
Valóban, nyújthat gyógyírt a magányos szíveknek az iskolások éneke: ugyanis amint a gyerekek beléptek a terembe, minden idős ember szeme felragyogott, és még mosolyt is csalt az arcukra.
