Sport Ezúttal könnyed győzelem volt

2026. április 19., vasárnap
 
 Ezúttal könnyed győzelem volt

Április 17-én a GYKC UNI Győrt fogadta a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának alsóházi rájátszásában.

 

 

 

 

 

Saša Vejinović csapata könnyed győzelmet aratott, így egyetlen sikerre került attól, hogy a bajnoki 9. helyért játszhasson a szezon végén.

Az alsóházi rájátszás első fordulós párharcában két meccset kell nyerni, a vesztes pedig a kiesés elkerüléséért fog játszani, úgyhogy ebből a szempontból is volt tétje a péntek esti mérkőzésnek. A Kosársuli ezzel együtt bő másfél év után szerette volna ismét legyőzni ellenfelét, hiszen zsinórban három bajnokit is a győriek nyertek.

 

A Győr december közepe óta mindössze egyetlen bajnokit nyert, épp a Kosársuli otthonában, januárban 81-66-ra, ám a mostani találkozó teljesen máshogy alakult. A vendégek csupán egyszer, az első percben vezettek, a vásárhelyi csapat az első negyed végétől kezdve kontrollálta a meccset. Borbáth és Bálint kosarai után Bakon vezetésével ugyan 15-14-nél még felzárkózott a Győr, ám innen a második negyed elejéig egy 11-0-s rohamot produkált a Kosársuli, így tíz fölé nőtt a különbség (26-14, 13. perc).

 

Tóth kosarai után érte el először a tizenötöt az előny (33-18), ez pedig egészen a félidőig kitartott – Utasi zsákolása után Bálint triplája jelentette az utolsó vásárhelyi kosarat a nagyszünet előtt, végül Köcse állította be a 46-33-as eredményt.

 

A pihenőt követően Borsának köszönhetően felzárkózott hét pontra a Győr (46-39), ám Bálint kosarával a Kosársuli fontos pillanatban tudott ismét ellépni. Mindkét oldalon jött több hiba, majd Kruzslicz és Bősz triplájával növelte újra az előnyét a vásárhelyi csapat (66-49 a negyed végén).

 

Az utolsó tíz percben pedig egyértelműen a Kosársuli akarata érvényesült: előbb a huszonöt pontot érte el a különbség, majd a harmincat is túllépte. A 88-58-as végeredményt Borbáth állította be.

 

NB I/B Zöld csoport, alsóházi rájátszás, 1. forduló, 1. mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli–GYKC UNI Győr 88-58 (20-14, 26-19, 20-16, 22-9)

 

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Radnóti, dr. Danka, Fodor

Kosársuli: Borbáth 16/3, Kruzslicz 9/3, Bálint 25/6, Kelemen 11/3, Utasi Zs. 6
Cserék: Tóth 12, Bősz 9/9, Szombati -, Utasi G. -, Niksic –
Vezetőedző: Saša Vejinović

Győr: Góbi 6/3, Baliga -, Nagy 5/3, Kámán 2, Köcse 18/3
Cserék: Borsa 14/9, Bakon 8/3, Sólyom 5, Dani -, Szűr -, Horváth -, Linczmaier –
Vezetőedző: Csaplár-Nagy Ervin


Ez a siker azt jelenti, hogy amennyiben a Kosársuli jövő szerdán győzni tud Győrben, biztosan a 9. helyért játszhat a bajnokságban. Ha a győriek nyernek, akkor jön a mindent eldöntő harmadik meccs jövő pénteken a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Kosársuli
VH
 

Olvassa el ezt is!

Rajzpályázatot díjaztak

Rajzpályázatot díjaztak

A rajzpályázatra a nagycsoportos korosztály mesefeldolgozásokat készített, amelyhez 8 ország meséiből készült könyv volt a kiindulási pontjuk.
Ismét érkeztek Lynx-ek Vásárhelyre

Ismét érkeztek Lynx-ek Vásárhelyre

Érkeznek az új Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz.
24 óra alatt összegyűlt a bírság ötszöröse

24 óra alatt összegyűlt a bírság ötszöröse

Április 10-én és 14-én a Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag megszavazta a kétszer 1 millió 614 ezer forintos bírságot a Facebook-oldalakon megjelent véleményei miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.