Kultúra, oktatásBátyi Zoltán a halál zsoldosáról

2014. február 14., péntek
 
Bátyi Zoltán a halál zsoldosáról

Bátyi Zoltán újságíró nem először jelentkezik dokumentum kötettel. A szeged-, és a vásárhely.hir24.hu hírportál munkatársa, a Szegedi Ítélőtábla volt sajtósa 2009-ben az Életfogytiglan című kötetével látatta a rácsokon túli életet. Most is egy olyan valakit mutatott be új könyvében, aki azokon a bizonyos rácsokon túl éli mindennapjait.

 


20 évvel ezelőtt indult el egy olyan gyilkosságsorozat, aminek a szálai Magda Marinkohoz vezettek. A könyv ezeket a gyilkosságokat és ezek közegét mutatja be, Marinko vallomása és a korabeli főszereplőkkel (rendőr, nyomozó, ügyvéd) készült interjúk, valamint korábban fel nem használt, a nyilvánosság előtt eddig ismeretlen dokumentumok alapján.

 

"Miért éppen erről akarsz könyvet írni? Nem félsz, hogy a már szabadlábon lévő gyilkosok bosszút állnak? - kérdezték barátaim, ismerőseim. És én láttam tekintetükben az őszinte aggodalmat, de láttam a kíváncsiságot is. Azt, hogy tudni szeretnék, mégis milyen ember valójában az a Magda Marinko, aki az 1990-es évek elején gátlástalanul gyilkolt a szerbiai Vajdaságban, Szabadkán és Palicson, aki ölt Kecskeméten, Orosházán, és akinek a nevéhez kötik a szegedi Z. Nagy cukrászcsalád legyilkolását is - bár ezért soha nem ítélték el. És azt mondtam, nem félek. Pontosabban erősebb bennem a szándék a félelemnél arra, hogy megpróbáljam kideríteni az igazságot, legendáktól, álhírektől mentesen, csak a bizonyítható tényekre alapozva leírjam, hogyan, miért történhetett meg ez a borzalmas gyilkosságsorozat”- mondta Bátyi Zoltán.

A Marinko, avagy a halál zsoldosa című kötet szerzője hozzátette: „Marinko és társainak délvidéki, dél-magyarországi vérengzése a kegyetlenség története, a bűnök felidézése pedig nem perverz nosztalgia, hanem lehetőség arra, hogy - tanulva az eseményekből - ezekhez hasonló gaztettek ne ismétlődhessenek meg soha,"- mondta Bátyi Zoltán, akinek lebilincselő és egyben tanulságos műve ez a bűnügyi dokumentum-riportkönyv, amelynek hódmezővásárhelyi bemutatója február 14-én délután volt a Németh László Városi Könyvtárban.

 

A Vásárhelyi Hírek olvasói 2011-ben már megismerhették Bátyi Zoltán dokumentarista stílusát, egyik sorozatunkban, amelyben hódmezővásárhelyi bűnügyeket vettünk sorba.

 

Olvassa el:

 

Négy embert ölt meg a vásárhelyi öntőmunkás (1-2.)  (Csak 18 éven felülieknek!)

 

 

Gyújtsd fel magad! Részeg férje tűzhalára ítélte az asszonyt (Csak 18 éven felülieknek!)

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eredeti pompájában

Eredeti pompájában

Vukovits Koszta: a hódmezővásárhelyi szerb ortodox templom ikonosztáza az ortodox egyházművészet egyedülálló és pótolhatatlan kulturális emléke. Képekkel!
Szombat éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre

Szombat éjfélig lehet jelentkezni a felsőoktatási képzésekre

A jelentkezés benyújtásakor fontos a kötelező iratok mellett a többletpontokat igazoló dokumentumok csatolása, hogy ezzel is növelje felvételi esélyeit a jelentkező.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.