2003. március 19-én egy hódmezővásárhelyi férfi, miután az asszonyt leöntötte petróleummal, arra kényszerítette feleségét, hogy gyújtsa fel saját magát. Hatalmas megdöbbenés és vita követte ezt a szörnyű tettet a városban.

Most azért elevenítjük fel a történteket, mert úgy véljük: korántsem tanulság nélküli, hogyan torzít el egy embert az alkohol.

Minden tiszteletem azoké, akik kemény harcot folytatnak a drogok és a dohányzás ellen. Ugyanakkor kérdem én: vajon elegendő figyelmet szentel országunk az alkoholizmus visszaszorítására? Tulajdonképpen még az alkoholisták pontos száma sem ismert, de mindenképp több százezren élnek közöttünk, akiknek egyetlen napja sem képzelhető el ivás, nem egyszer mértéktelen ivás nélkül. A következmény: családok esnek szét, emberi drámák ezreit jegyezhetik fel az alkohol miatt, és az alkoholizmus a gazdaságnak is jelentős károkat okoz. A WHO adatai szerint Magyarországon évente 250 milliárd forintot költenek alkoholra, az állam bevétele ebből 150 milliárd, ám az alkoholisták kezelése, munkából való kiesésük, és az ezzel járulékos költségek együtt megközelítik a 700 milliárd forintot.

Megdöbbentő adat ez, de mégsem ezért kezdem alkohol bevezetővel bűntörténeti sorozatunk újabb írását. Hanem azért – és erről a bírák sokat mesélhetnének -, mert a hazánkban elkövetett bűncselekmények jelentős részét éppen az alkoholfogyasztás számlájára írhatjuk. Nem egyszer olyan embereket ránt a bűnbe a szesz, akik korábban tisztességes életet éltek, tanultak, dolgoztak.

Verekedett, rabolt a gyilkosság előtt

Itt van például O. Ernő története. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt elítélt férfi még véletlenül sem sorolható azok közé, akiket tudatlansággal vádolhattak volna. Az 1957-ben született férfi leérettségizett, és emellett számos szakmát is kitanult. Amikor a vádlottak padjára ültették, elmondhatta magáról: szobafestői, villanyszerelői, hentesi, láng- és ívhegesztői szakképzettséggel is rendelkezik. Ezt a szép jellemzést azonban igencsak beárnyékolta a tény: O. Ernőt korábban már többször elítélték, így például rablás kísérletéért, súlyos testi sértésért, garázdaságért is.

A férfi 1999 óta élt házastársi kapcsolatban K. Katalinnal egy hódmezővásárhelyi önkormányzati bérlakásban. A házastársak kapcsolata fokozatosan megromlott, leginkább azért, mert a vádlott rendszeresen italozott, és emiatt gyakori veszekedés törte meg a családi békét. O. Ernő keze ittasan könnyen ütésre lendült - mind a feleségét, mind a mostohalányát többször is megverte.

Az asszony az ütlegek elől 2002 júniusában a lakásból elmenekült, s egészen 2003 februárjáig a hajléktalanok vásárhelyi átmeneti szállásán lakott. Eközben a házasság felbontását kezdeményezte, majd kibékült férjével, a bontóper megszüntetését kérte, és 2003. február 8-án visszaköltözött a férjéhez.

A viták azonban ezt követően sem csitultak, a vádlott tovább italozott, és 2003. március 19-én is azért ment el otthonról, hogy igyon, no, persze nem vízre gondolt. Felesége, tartva a következményektől, ismét elhagyta a vádlottat, és lánya lakására távozott. Az esti órákban az ittas férj felkereste itt feleségét, és ráparancsolt, térjen vele haza közös lakásukba. Az asszony, tartva férjétől, engedelmeskedett, majd amikor hazatértek, újabb veszekedés robbant ki közöttük.

Petróleummal öntötte le az asszonyt

A vita hevében a vádlott felkapott egy üveg petróleumot, azt feleségére öntötte, majd egy öngyújtót adott az asszony kezébe, és azt üvöltözte: gyújtsa fel magát. Az asszony ennek a parancsnak nem tett eleget, ezért férje ököllel verni kezdte a nő fejét. Ma már lehetetlen kideríteni, hány csapást mért rá a magából kivetkőző férfi, de az tény: a szerencsétlen asszony nem látva más kiutat a fájdalmak előli meneküléshez, a lehető legborzasztóbb megoldást választotta: a kezében tartott cigarettát maga felé fordította, majd saját ruhájához nyomta.

A ruha lángra lobbant, és a nő az arcán, karjain, mellkasán és a hasán is másod-harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A lángokat a vádlott a sértett többszöri kérésére, tettének következményeit felmérve oltotta el, majd mentőt hívott. A sértett súlyos égési sérüléseket szenvedett, s bár a helyszínre kiérkező mentősök, majd a szegedi klinika orvosai is szakszerű ellátásban részesítették, az asszony március 27-én meghalt.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2004 szeptemberében O. Ernőt, ezért 14 évi fegyházra ítélte, és 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítés érdekében nyújtott be fellebbezést, de ez nem vezetett sikerre. A Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta az I. fokon meghozott döntést, így jogerőre emelkedett a 14 év fegyházbüntetés.

Mégis, ki a tettes?

A jogban kevésbé járatos talán felteszi a kérdést: de hát miért ítélték el a férfit, amikor végül is az asszony cigarettájával saját maga lobbantotta fel a lángot? A jogból táplálkozó válasz a következő: a férfi az asszony ellenállását megtörve, lényegében eszközként használta fel a feleségét a gyilkossághoz, amikor arra kényszerítette, hogy saját magát felgyújtsa. A jog ilyenkor úgy fogalmaz: „közvetett tettesként ölt az elkövető”. Ez nemhogy enyhítené bűnét, még súlyosító körülményként is értékelték a bírák, amikor kimondták: a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezésnek semmi alapja sincs.

A végére már csak egy kérdés marad: vajon épelméjű-e az, aki arra kényszeríti saját feleségét, hogy az felgyújtsa magát?  O. Ernő elmebetegségben, gyengeelméjűségben, tudatzavarban, szellemi leépülésben sem szenvedett a gyilkosság idején, bár tény, hogy az orvosszakértő úgy nyilatkozott róla: indulati, érzelmi viselkedése kiegyensúlyozatlan, ez gyakran agresszív viselkedésben nyilvánul meg.

Ám ez még nem mentheti fel a gyilkost tettének következményei alól.

Mint ahogy azokat sem fogja felmenteni, akik már eljutottak a napi négy-öt liter borig, de szerencsére eddig még nem jutott eszükbe, hogy petróleummal teli palack és öngyújtó után nyúljanak.