KözéletAz idő érlelte szépséget hagyta nekünk örökül

2014. február 12., szerda
 
Az idő érlelte szépséget hagyta nekünk örökül

Elhunyt dr. Spissák Lajos adjunktus, a Rotary Klub tiszteletbeli tagja, aki leginkább természet-, néprajzi-, és szociofotóiról volt ismert Hódmezővásárhelyen és országszerte.  

 

 

 

 

 

Gádoroson született 1949-ben. A Bethlen Gábor Gimnáziumban érettségizett és a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett fizikusi diplomát. Az egyetem elvégzése után Dunaújvárosban kapott állást a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Karán. 1984-től a METRIPOND Mérleggyárban gyártmányfejlesztő, fejlesztési osztályvezető, majd a DATE vásárhelyi Mezőgazdasági Főiskolai Karán főiskolai adjunktus.

Már dunaújvárosi évei alatt elkezdett foglalkozni a fotózással. Később mélyebben belemerült a fotózás technikájába és esztétikájába. Számos cikket írt a FOTÓ című lapba a képmódosító eljárásokról és egyéb technikai tesztekről. Rendszeresen küldött képeket pályázatokra, haláláig száznál több fotóját fogadták el kiállításra. Számos díjat is nyert. Első önálló kiállítása 1978-ban volt. Ezt követően szinte évente voltak természet- és szociófotó kiállításai. Kereste és finoman komponált képeivel az alföldi emberek egykori életének tárgyait, környezetét, ahogy egyik kiállításának címe is utalt rá: „az idő érlelte szépséget” örökítette meg a legszívesebben.

Önálló kiállításai közül is jelentős állomások: Dunaújváros, Dunaföldvár, Hódmezővásárhely, Orosháza, Szeged, Szentes.

Nyaranta a Népművelési Intézet által szervezett központi fotóstáborokban dolgozott, több éven keresztül részt vett a gyulai Székely Aladár művésztelep munkájában.
Néhány éve a digitális képek készítésével és feldolgozásával kezdett foglalkozni. Madarakat, növényeket fényképezett, makrofotókat és tájképeket készített.

Március másodikán lett volna 64 éves.

Búcsúztatása február 18-án 10 óra 30-kor lesz a Kincses Temetőben.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Halálos motorosbaleset Vásárhelyen

Halálos motorosbaleset Vásárhelyen

A kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe az a 21 éves hódmezővásárhelyi motoros, aki február 11-én délután szenvedett közúti balesetet a Kutasi úton.
Szalay Ferenc alkotással gazdagodott az Emlékpont

Szalay Ferenc alkotással gazdagodott az Emlékpont

A sorozat záró alkotása az 1985-ben festett Rekviem a téesz tagokért című festmény egyfajta összegzésnek is tekinthető.
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.