BulvárAz emberi immunrendszer különböző szervek komplex hálózata

2018. május 17., csütörtök
 
Az emberi immunrendszer különböző szervek komplex hálózata

Ebben a "hálózatban" részt vesz a lép, a csontvelő, a mandulák, az adenoid (a torok hátsó falának szövete), és a nyirokrendszer. Az erős immunrendszer védelmet nyújt a szervezet számára, legyőzi a fertőzéseket, megvéd minket a vírusoktól, baktériumoktól, és a káros sejt-elváltozásoktól (pl. rák).

 

 

 

 

 

 

 

Az immunrendszer erősítésének számos tényezője van. Az egyik legfontosabb a megfelelő táplálkozás.

Például a sok fehérkenyér, tészta, vörös húsok, magas feldolgozottságú ételek, tejtermékek, tojás melyek gyengítik az immunrendszert, elősegítik a rákos elváltozás kialakulását.

Elősegíthetik a folyamatot egyéb tényezők is, mint pl. a sok stressz, a depresszió, az állandó idegeskedés, a kevés fizikai aktivitás (napi 20 percnél kevesebb mozgás), a dohányzás, a légszennyezés.

Ezek elősegítik a gyulladások, a krónikus gyulladások kialakulását, amely leterheli az immunrendszert.

A gyulladások csökkenését, kialakulásának megelőzését, az immunrendszer erősítését a mediterrán diéta, részben az ázsiai konyha, a teljes kiőrlésű kenyér és tészta, a kevés húsfogyasztás, a szárnyas és a hal, az olívaolaj, a megfelelő mennyiségű omega zsírsavak fogyasztása segítheti elő.

Hozzátartozik a felszabadult életérzés, vidámság, nyugalom, a legalább heti 3 alkalommal 50 perces séta, vagy hetente hatszor 30 perces séta, szennyezés mentes környezet.

A szervezetet meg kell szabadítani a káros savaktól lúgosító életmóddal, probiotikumokkal.

 

Bizonyos ételek immunerősítő és anti-tumor hatása kifejezetten magas. Ilyen a kurkuma, fokhagyma, hagyma, snidling, egyes gombafélék, keresztes virágú zöldségek: csírák, káposzta, brokkoli, kelbimbó, karfiol, a karotinoidokban gazdag zöldségek, gyümölcsök: pl. paradicsom, cékla, répa, sárgabarack, a különböző fűszerek és gyógynövények: pl. oregano, bazsalikom, vagy a citrusfélék: citrom, narancs, grapefruit.

 

Az immunrendszer erősítéséhez tehát a legtöbb embernek életmódváltásra van szüksége, és olyan táplálék-kiegészítőkre, melyek segítenek ebben a folyamatban és „megtanítják” szervezetet a helyes „viselkedésre”.

Ezek a modern táplálék-kiegészítők egészséges keretek között nyújtanak segítséget a szervezetnek. A fáradtságra, kimerültségre nem a kávé és a koffein a jó megoldás. A valódi relaxációhoz nincs szükség alkoholra. A jóllakottság érzetét nem csak egészségtelen, zsíros, fehérjedús és szénhidrátban gazdag ételekkel lehet elérni.

Emellett létezik olyan étrend-kiegészítő, mely képes az aktív és passzív immunitást egyszerre erősíteni.

 

Bizony, a régiek tudták, ha súlyos beteg volt a háznál (tüdőgyulladás, fertőzött sebek, magas láz, akkor frissen ellett tehenet kellet keresni minél hamarabb, hogy előtejével itathassák és gyógyíthassák meg a beteget. Ez volt a kolosztrum. Ha pedig ez a tehén éppen nyáron ellett és friss füveket legelhetett (érdemes az ilyen tehén orrlyukát megszagolni - pontosan olyan illata van, mint amit a régi patikák bejáratánál éreztünk), akkor Super Colostrumhoz jutottak elődeink.

 

A probiotikumok mindennapos bevitele, a több tízezer beteg ember bevonásával végzett kutatási eredményei alapján egyértelműen pozitív hatással volt a gyógyulásukban.

Azt gondolom számos kollégával együtt, hogy eljött a „probiotikumok korának hajnala”.

Ha a balansz helyre áll a bélrendszerben csakis egyet nyerhetünk: egészséget.

 

Olvassa el Székbíró Zsuzsanna további érdekes írásait! (Kattintson!)

 

Székbíró Zsuzsanna természetgyógyász, több évtizedes tapasztalatait, gondolatait osztja meg a Vásárhelyi Hírek olvasóival. Harminc éve dolgozik az egészségügyben. A modern nyugati orvoslás árnyoldalait látva, alternatív kiutat keresett és talált.

„Munkám eredményeként számos csodálatos gyógyulásnak lehettem szemtanúja, amelyek mind csak megerősítették a hitemet abban, hogy jó úton járok.”

 
 
VH-Székbíró Zsuzsanna
 

Olvassa el ezt is!

A bezártság ellenszere egy kis bodzavirág gyűjtés

A bezártság ellenszere egy kis bodzavirág gyűjtés

Bodzát mindenki szedett már. Vagy szedni fog. Miután májusban nyílik, most lesz az alkalmas időpont. Hogyan készítsünk bodzaszirupot?
Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2020. 29. hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
11 isteni csokis sütemény recept

11 isteni csokis sütemény recept

Íme néhány finom csokoládés süti receptje, és segítünk néhány apró trükkel!  Csokoládés fatörzs, Narancsos csokitrüffel és 8 társa.

Megkapják diplomájukat a végzettek

Megkapják diplomájukat a végzettek

A hódmezővásárhelyi egykori Főiskolai Karon, most az SZTE Mezőgazdasági Karán eddig végzett több száz hallgatót is érint Palkovics László bejelentése.
 

És ezt már olvasta?

Már megint... és még meddig?
Már megint... és még meddig? A kerékpárosok közül sokan még a jobbkéz szabállyal sincsenek tisztában, sőt a zebrán való áthaladás szabályával sem.
 
A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon
A Helyőrségi Zenekar a budapesti fesztiválon

Új Szent István-napi hagyomány: katonazenekarok a budapesti Kossuth téren. Hat katonazenekar, összesen 230 zenész adott műsort.

 
Átadták a Boldog Gizella-díjakat
Átadták a Boldog Gizella-díjakat A Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítvány elismerését 19-én este adták át a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Ünnepség Hódmezővásárhelyen
Ünnepség Hódmezővásárhelyen Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.
 
Átadták a belvárosi parkot
Átadták a belvárosi parkot Az évekkel ezelőtt a lakosság nagy része által elutasított városi könyvtár épületkomplexum tervezett helyén vissza nem térítendő támogatásból park létesült.
 
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára
Mága Zoltán jótékonysági koncert a Református Ótemplom javára Az augusztus 20-i koncert ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a Szeged-Csanádi Egyházmegye honlapján (http://szeged-csanad.hu/maga-zoltan/) lehet.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 31. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...