Kultúra, oktatásAz alkotómunka méltó helyszíne

2017. február 26., vasárnap
 
Az alkotómunka méltó helyszíne

Művészlakások múltja és jövője címmel nyílt csoportos kiállítás február 25-én délután Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 


A MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. által 2016-ban felújított hódmezővásárhelyi Endre Béla Alkotóház – más néven Hódmezővásárhelyi Alkotóház – adott otthont a kiállításnak, ahol az ott megszületett műveket tekinthetik meg az érdeklődők április 19-ig.

 

A Hódmezővásárhelyi Művésztelep műteremlakásaiba 1969-ben költözhettek be először a helyi művészek. Az épületkomplexum, amelynek a Kohán György utcában van, azóta is fontos helyszíne a Vásárhelyen élő művészeknek.

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, az épületet 2016-ben újította fel a MANK, így az méltó helyszínévé vált az alkotómunkának, közösségi eseményeknek.

Ezen a helyszínen mutatják most be a művészlakásokban jelenleg élő alkotók munkáit, de láthatók az eddig összegyűjtött információk, újságcikkek, adatok és fényképek is.

 

A cím: Művészlakások múltja és jövője, igen találó. Egyrészt egyfajta összefoglalást láthatnak az érdeklődők az eddigi alkotómunkákból, másrészt viszont betekintést nyerhetnek az alkotóházak funkciójába is: hogyan és miként születnek meg a művek egy ilyen házban, mi a jövője az ilyen létesítménynek és az ott tevékenykedő művészeknek.

A kiállítás a MűHáz Egyesület nevében valósult meg. Az egyesület szándéka szerint fontosnak tartja a hódmezővásárhelyi művészgenerációk közötti kapcsolat erősítését, a művésztelep történetének feldolgozását, az ez irányú kutatómunkát.

A tárlatot február 25-én Rapcsák Katalin alkotóházvezető nyitotta meg.

"Végezetül arra kérek mindenkit a központi vezetést, a városvezetőket az intézmények vezetőit, a pedagógusokat és az összes lehetséges mecénást ismerjék föl felelősségüket a jövő nemzedékeinek kulturális nevelésében és segítsék ennek a maroknyi Művészkolóniának a továbbéléséhez a lehetőséget támogatásukkal." - fejezte be megnyitóbeszédé Rapcsák Katalin.

 

A tizennégy alkotó munkáit április 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Kiállító művészek: Albert Ildikó, Blaski Márta, Erdős Péter, Fülöp Erzsébet, Kéri László, Lelkes István, Nagy Attila, Orosz Mária, Pannonhalmi Zsuzsa, Rományi László, Sándor Eszter, Szabó Judit, Szabó Klára Petra, Szvet Tamás. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Városi Sportnap 2016

Városi Sportnap 2016

56 vásárhelyi sportegyesületben nagyszerű hazai és nemzetközi eredményt produkáló 80 diákot, továbbá edzőket, sportszakembereket díjaztak. Teljes névsorral!
Az első kapavágások

Az első kapavágások

100 millió helyett már 150 millióval kalkulálnak a Mezőváriban építendő óvoda kapcsán. A jelentősen megnőtt költségben eddig kb.60 millió forint a biztos.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.