KözéletÁtadták az MVH vásárhelyi kirendeltségét

2016. január 7., csütörtök
 
Átadták az MVH vásárhelyi kirendeltségét

Gyuricza Csaba, az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke a helyszínen tartott csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, a Csongrád megyei kirendeltség az ország egyik legimpozánsabb és legszebb hivatali épülete, amely mindenben megfelel az európai uniós elvárásoknak.

 

 

 


Az MVH Magyarország egyik legnagyobb olyan intézménye, amelynek működése a vidéken élők számára meghatározó. Csaknem 1800 munkatársa évente 600-800 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás felosztásáért felelős - közölte az elnök.

A budapesti központi egységek mellett a hivatal minden megyében működtet kirendeltséget, zömében a megyeszékhelyeken. Egy 2014-ben hozott kormányhatározat alapján azonban a Csongrád megyei kirendeltség 2016-tól Hódmezővásárhelyen működik - tudatta Gyuricza Csaba.

 

A Csongrád megyei kirendeltség a vidékfejlesztési területen regionális feladatokat is ellát, a Békés és a Bács-Kiskun megyei ügyfelek kiszolgálását is elvégzi. A kirendeltség Csongrád megyében 37 ezer ügyféllel áll napi kapcsolatban, számukra 2015-ben mintegy 40 milliárd forintnyi támogatást fizetett ki, amelyet több tízmilliárd forintnyi Békés és a Bács-Kiskun megyei vidékfejlesztési forrás egészített ki - mondta a szakember.

Új agrártámogatási és vidékfejlesztési ciklus indult tavaly, a legnagyobb feladatok 2016-ban várhatók, mintegy hetvenféle vidékfejlesztési pályázat jelenik meg a közeljövőben, amely térségi lebonyolítása a Csongrád megyei kirendeltség 106 dolgozójának feladata lesz - közölte Gyuricza Csaba.

 

Almási István polgármester elmondta, a kirendeltségnek helyet adó épületet a helyi zsidóság adakozásából 1893-ban emelték. A hitközség székhelye mellett az épület kereskedelmi, vendéglátóipari és kulturális funkciókat is ellátott. Az épületben 1957-től a helyi zeneiskola működött. Miután az oktatási intézmény a belvárosba költözött, az önkormányzat új funkciót keresett az épületnek, amelyet mintegy egymilliárd forintból, részben pályázati támogatással újítottak fel és bővítettek egy szárnnyal.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Adócsalás vásárhelyi szálakkal

Adócsalás vásárhelyi szálakkal

Valótlan tartalmú, gazdasági eseményt nélkülöző fiktív számlákat bocsátottak ki a vágómarha és takarmány értékesítéséről.
Fontos része az egésznek

Fontos része az egésznek

Éppen egy évvel ezelőtt vette át az Emlékpont vezetését Miklós Péter történész-muzeológus. A VH-nak összegezte a tavalyi évet, beszélt az idei tervekről. Interjú! 
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.