KözéletÁtadták a Hódi Pál utcai szabadidő parkot

2016. január 7., csütörtök
 
Átadták a Hódi Pál utcai szabadidő parkot

Elkészült a hódmezővásárhelyi belváros-rehabilitáció újabb üteme, a 740 millió forintból, uniós támogatással megvalósult beruházást csütörtökön adták át.

 

 

 

 

 

 

 

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, országgyűlési képviselő avatóbeszédében kifejtette, a várospolitika célja, hogy a települést még élhetőbbé, még szerethetőbbé tegye.

A miniszter úgy fogalmazott, jól döntött a hódmezővásárhelyi közgyűlés, amikor ahelyett, hogy a belvárosból beépített volna egy újabb részt, olyan közösségi teret hozott létre, amelyet minden vásárhelyi polgár használhat, köztük is elsősorban a környéken lakók.

Hódmezővásárhelyen az elmúlt években - az országban is élen járva - olyan gondozott kerteket hoztak létre, amelyeket tavasztól őszig egyre többen használnak az ott élők - mondta a politikus.

 

Almási István polgármestere elmondta, a belvárosi Hódi Pál utca üresen álló telkén ingyenesen használható, 42 férőhelyes mélygarázs épült akadálymentesített lifttel, a felszínen közparkot, játszóteret és illemhelyet, valamint baba-mama szobát alakítottak ki. A Tóth Sándor utcában felújították az útburkolatot, kerékpártárolókat helyeztek el, a Népkertben a területrendezés mellett illemhely épült.

Mindhárom helyszín környezetrendezési terveit Andor Anikó, Ybl Miklós-díjas kert- és tájépítész vezetésével a Land-A Táj- és Környezettervezési Műterem, az építészterveket a Puhl és Dajka Építész Iroda, Dajka Péter Pro Architectura díjas építészvezető tervező készítette - tudatta a polgármester.

 

Az új pihenőparkban három köztéri alkotás is helyet kapott. Nagy Attila alkotása a hódmezővásárhelyi téglaépítészetet megteremtő Sándy Gyulának állít emléket. A látogatók pihenését szolgáló kertben három csobogó épült, amelyek mellé Bojti András üvegszobrász "Hommage á Janáky" című üvegplasztika-sorozata került. A játszótér mögötti tűzfalon pedig a V. Nagy Nándor hódmezővásárhelyi keramikus tervei alapján készült, 160 négyzetméteres installáció idézi meg az ismert csillagképeket.

Az avatót a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola diákjainak műsora színesítette.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Kertépítészeti remekmű készült

 

Kizöldül a murvával felszórt telek (Az előzmények)

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Átadták az MVH vásárhelyi kirendeltségét

Átadták az MVH vásárhelyi kirendeltségét

Az egykori zeneiskolában kialakított kirendeltség az ország egyik legimpozánsabb és legszebb hivatali épülete, amely mindenben megfelel az európai uniós elvárásoknak.
Megfagyott volna

Megfagyott volna

Hódmezővásárhelyen egy 84 éves néni a saját otthonában nem tudott felkelni, így befűteni sem és már nagyon fázott, éppen időben törték rá az ajtót a rendőrök.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.