KözéletÁprilis végéig fokozott őzveszély az utakon

2011. április 4., hétfő
 
Április végéig fokozott őzveszély az utakon

Nem biztos, hogy az autóban esett kár a nagyobb, hiszen egy őz elütése a vadásztársaságnak, a tenyésztési értéke mellett a trófeája miatt, akár egy, másfél millió forintos veszteséget is okozhat.  

 

 

 

 

Április elsején egy segédmotort vezető férfi Békéscsaba felől Gerla irányába tartott, amikor a 7-es km szelvénytől 600 méterre Gerla irányába az útra ugrott egy őz. A férfi már nem tudott megállni, elütötte az őzet, elesett és 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Az állat nem pusztult el a helyszínen, az ütközés után elszaladt.

 

Féktávolságon belül szaladt egy őz egy autó elé szintén április elsején késő délután Orosházán, a Földvári úton. Az autó vezetője az Aradi utca felől Pusztaföldvár irányába tartott, amikor neki balról, a Mező utca felől elé ugrott az állat. Az autós hiába fékezett, elütötte az őzet, a vad a helyszínen elpusztult. Az autó vezetője nem sérült meg, kocsijában viszont körülbelül 60 ezer forint értékű kár keletkezett. Az őzet az illetékes vadásztársaság munkatársa szállította el.

 

A napokban történt két eset kapcsán a Vásárhelyi Hírek megkereste Botyánszki Zsoltot, a Hódmezővásárhelyen élő vadgazda mérnököt, vadászt. A szakember elmondása szerint két időszak van ezeknek, az egyébként gyönyörű, kecses állatoknak az életében, amikor az országúton közlekedőre fokozottan veszélyt jelentenek. Az egyik időszak március közepétől április közepéig-végéig tart, amikor a tél elmúltával, a nagyobb őzcsoportok felbomlanak és az őzbakok elkezdik kialakítani saját fenségterületüket. Különösen a naplemente, illetve a napkelte a legveszélyesebb időszak. Ilyenkor a bakok egymást kergetik, csökken a veszélyérzetük, gyakran kiugranak az országutakra. A másik időszak július végén, augusztus elején kezdődik, a párzás idején. Azt is elmondta, az országutak mentén látható vadveszélyt jelző táblák nem ott felejtett jelzések és nem is dísznek vannak ott, hanem az adott területen vadgazdálkodást folytató vadásztársaságok helyeztetik ki, amiért fizetni is kell. Ahol ezekkel a táblákkal találkozunk, ott a szakemberek több éves, évtizedes tapasztalatai szerint várható a nem kívánatos őzek felbukkanása az országúton. Botyánszki Zsolt, aki maga is vadásztársasági tag, azt is elmondta, elütés esetén, értesíteni kell az azon a környéken illetékes vadásztársaságot, vagy a rendőrséget. Mint mondta, előfordulhat, hogy nem az autóban esett kár a nagyobb, hiszen egy elütött őz a vadásztársaságnak, a tenyésztési értéke mellett a trófeája miatt, akár egy, másfél millió forintos veszteséget is okozhat.        

 

Olvassa el ezt is!

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.