SportAlaposan meg kellett dolgozni a két pontért

2019. március 18., hétfő
 
Alaposan meg kellett dolgozni a két pontért

Kelebiára utazott március 17-én a HLKC Felnőtt Női csapata. A csoport újonca, a Bácsalmás ellen léptek pályára az NBII hétvégi fordulójában.

 

 

 

 

 

 

Beszámolójuk szerint, annak tudatában készültek a mérkőzésre, hogy a középmezőnyben tanyázó bácsalmásiak hazai pályán mindenkit alaposan megizzasztanak, a Gyula és KSZSE kivételével eddig az összes vendégcsapat elvérzett náluk. 

Nem várt tehát könnyű mérkőzés a lányokra, amit a mérkőzés összképe igazolt is. Ugyan folyamatosan előnyben volta a vásárhelyiek, de az első félidőben végig nyakukban érezhettük vendéglátóik leheletét. Szívósan tapadtak a HLKC-ra, igaz ehhez az is kellett, hogy a szokottnál több hibát vétettek támadásban. A játékrész végén 3 gólos előnyt adtak le, így minimális fórral (14-15) fordultak.


Vezetőedzőjük mérkőzés előtti jóslata (“A védekezés lesz a döntő”) a második félidőben szerencsére ezúttal is bevált, hiszen jelentősen feljavultak ebben a játékelemben. Egyre kevesebb területet és levegőt engedtek a hazaiaknak, így a félidő derekától “nyílni kezdett az olló”.

A hajrára kialakult 6 gólos előny reális, de alaposan meg kellett dolgozni a két pontért a jól küzdő hazaiak ellen.

 

Bácsalmási PVSE – Hódmezővásárhelyi LKC 23-29 (14-15)

NBII Dél-keleti csoport női felnőtt bajnokság 16. forduló
Kelebia, 2019.03.17. – 100 néző

Játékvezetők: Kovácsik Gábor, Polgár Csaba
Versenybíró: Fogl Ferenc
 

 

HLKC: Ádász – Török 2, Nagy 5, Dankó, Szabó 10, Bagi 6, Székesi, Cs: Áncsán (k), Becsei 5, Lukács 1, Kandó, Blaskovics, Vörös, Ötvös

 

Dankó Ervin vezetőedző: “Amiért mentünk, azt teljesítettük. Nehéz, “izzadtság-szagú” meccsen szereztük meg a győzelmet.”

 

Hétvégén szünet következik a bajnokságban, legközelebb március 30.-án lépnek pályára, 16 órai kezdéssel a PC Trade Szeged KKSE U21 csapatát fogadják a Balogh Imsiben.

 


 
 
Forrás: HLKC
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi méregtelenítés

Tavaszi méregtelenítés

Az egyik legjobb módja a megtisztulásnak, ha egy komplett méregtelenítő kúrába kezdünk! Ötletek.

Idén sem volt vásárhelyi döntős

Idén sem volt vásárhelyi döntős

A Hódmezővásárhelyi Szakképzési centrum égisze alá tartozó három vásárhelyi és Csongrád, Szentes, Makó 4 másik iskolájából idén senki sem került be a döntőbe.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.