KözéletAdvent harmadik vasárnapja

2019. december 16., hétfő
 
Advent harmadik vasárnapja

Vasárnap délután a kis műsorral kísérve meggyújtották a hódmezővásárhelyi sétáló utcán az adventi koszorú harmadik gyertyáját.

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adventi koszorú hagyományosan három lila és egy rózsaszín gyertyából áll. A lila szín a böjt, a bűnbánat, az önvizsgálat színe - jól jelképezi, hogy az adventi időszak, csakúgy, mint a húsvétot megelőző, nem csupán a várakozás, hanem a böjt ideje is. A koszorún lévő egyetlen rózsaszín gyertya az örömöt, Szűz Máriát szimbolizálja - egyúttal arra is utal, hogy a harmadik vasárnapon kisebb hangsúlyt kap a bűnbánat.

A gyertyák külön-külön is jelentéssel bírnak. Az első lila gyertya jelképezi a hitet, a második a reményt, a sorban a harmadik - rózsaszín - az öröm gyertyája, míg a negyedik gyertya - mely ugyancsak lila - a szeretetet szimbolizálja.

Vasárnap délután a kis műsorral kísért alkalommal erről is beszéltek a gyertyagyújtásra egybegyűlteknek.

 

Galambos Kornélné mondott beszédet, majd miután a közönséggel közösen elénekelt egy karácsonyi gyermekdalt, Nagy Ervinné evangélikus lelkész mondott elmélkedést.

Imát a Hódmezővásárhelyi Szerb Ortodox Egyházközösség patrochusa mondott.

Ezt követően az Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda óvodásainak műsora csalt mosolyt a nézőközönség arcára.
A Rotary Klub és Alapítvány képviselői ezen a vasárnapon is átadtak három 50 ezer forint értékű ösztöndíjat a város gimnáziumai által jelölt diákoknak.


Az estet Stifner Borbála és Zoltai Attila koncertje zárta.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Amatőrök profi előadása

Amatőrök profi előadása

A 34. Kistérségi Amatőr Művészeti Fesztivál döntőjét december 14-én tartották a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Győztesek névsora.
Dinamikus, lendületes, ütős

Dinamikus, lendületes, ütős

Idén is megtelt a BFMK nézőtere a Máté Taekwondo Évzáró Gáláján. 80 fő állt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadára.
Vásárhelyi színésznő a vörös szőnyegen

Vásárhelyi színésznő a vörös szőnyegen

Los Angelesben az International Golden Film Awardon Domján Kata a Pillanat című filmben nyújtott alakításáért megkapta a Legjobb Színésznő díjat.
Egyre közelebb a felsőház mezőnyéhez

Egyre közelebb a felsőház mezőnyéhez

2019 utolsó hazai mérkőzéseit rendezték szombaton a Hódtói Sportcsarnokban U20-as és felnőtt csapatunknak a Tiszaújváros ellen.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.