
2019 utolsó hazai mérkőzéseit rendezték szombaton a Hódtói Sportcsarnokban U20-as és felnőtt csapatunknak a Tiszaújváros ellen. Egy bizonyos: soha rosszabb napot a hódmezővásárhelyi kosárlabdasportnak.
Fiataljaink indították a kora estét, méghozzá a szokásoknak megfelelően hatalmas játékkal. Már az első félidőben 72 pontig jutott Tóth Tamás legénysége, majd a másodikban sikerült még ehhez is hozzátenni egy nagy adaggal - az utolsó játékrészt például 41-18-ra nyertük. Mondanunk sem kell, hogy a 137-80-as siker a legtöbb pontot hozó találkozó volt eddig a szezonban, amelyből Nemanja Acimovic egymaga 43 (!) ponttal és 15 lepattanóval vette ki a részét. Le a kalappal a menetelés előtt, a hibátlan pécsiek mögött továbbra is második az U20 a tabellán!
NB I/B U20 Zöld csoport, 14. forduló:
Vásárhelyi Kosársuli-Tiszaújvárosi Phoenix KK 137-80 (32-21, 40-28, 24-13, 41-18)
Hódtói Sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Czékmán, Jáhni
Kosársuli: Varga Á. 10/6, Kelemen N. 15/6, BÁLINT 21/6, Hargitai 4, ACIMOVIC 43/6
Csere: Balogh 4, Bodócsi 4, Filak 3/3, Megyesi 9, Nánási 15/6, Kozma 6, Sirkó 3/3
Vezetőedző: Tóth Tamás
A két meccs között a Kosársuli szakosztályai közösen fotózkodtak, így az utánpótláscsapatok játékosai is végigszorították a felnőttek mérkőzését. Kellett is a biztatás, és talán ez a szurkolás is extázisba hozta a csapatot a végjátékban.
A közönség nem csupán a mérkőzés eleji szaloncukor dobálást élvezhette, igazi tűzijátékot láthatott a pályán is. Egy élvezetes, kiegyenlített és magas színvonalú összecsapás kerekedett végletekig szorossá és izgalmassá már az első percektől fogva, mind a két csapat szívét-lelkét kitette.
Pedig többször is reménytelennek látszott a helyzet hazai szempontból. Gyengén kezdett a Kosársuli, annál pörgősebben a Tiszaújváros, az intenzív pontpárbajból pedig Jake Martin vezetésével a jól triplázó vendégek jöttek ki jobbak. Tóth Tamás időkérése után a nyitónegyed második felé kissé keményebb lett a hazai védekezés és helyenként a támadójáték is feljavult, de a több hiba megbosszulni látszott magát (21-29).
A második negyedben aztán visszajöttünk három pontra, hogy aztán egy vendég időkérést követően előbb meglépjen az ellenfél, majd Kelemen Balázs zsinórban három triplát szórjon és először vezessünk a találkozón (40-39). Martin pontjaival ebből a hullámvölgyből is kilábalt Szendrey Zsombor együttese, de jó játékkal nem engedte őket messze a sárgamezes alakulat (52-54 a félidőben).
A szünet után érezhettük úgy először, hogy ebből akár vereség is lehet. Jöttek ugyanis a pontatlanságok, amit az ellenlábas könyörtelenül használt ki és szinte végig tízpontos fórral pattogtatta végig a játékrészt. A rohanásból a 29. percre sikerült kilábalni, ekkor Perák Denis kettesével négyre zárkóztunk vissza (64-70 a harmadik negyed végén).
Ám ekkor is csupán reménykedhettünk, hogy a hajó még nem úszott el. Dehogy úszott! Varga Ákos kosarai ugyanis hátára vették a Kosársulit, pillanatok alatt 70-70-re zárkóztunk vissza, és hiába kértek időt a vendégek, a Varga testvérek vezette, látványos és szép 11-0-s roham egyre inkább feltüzelte a publikumot és a hazai kispadot is. Nem adta magát a Tiszaújváros, az idegek harca kezdődött az utolsó három percben, taktikázások sorával. 80-76 után egy igencsak kétséges bírói ítélet rázta fel a kedélyeket, ám Tóth Tamás igyekezett megnyugtatni csapatát, és annak ellenére, hogy Martin hármasával átvette a vezetést a Tiszaújváros (80-81), az utolsó percre a végig harcosan játszó Perák büntetőivel a saját kezébe vette a sorsát a csapat. Egy technikait követően Varga Ákos tíz másodpercre a lefújástól büntetőt értékesített (83-81), majd a vendégek időkérésüket követően öt másodperc múlva egyenlítettek (83-83). Ekkor Tóth Tamás hívta össze csapatát, a taktika pedig ült: Varga Ákos 2,4 másodpercre a végétől őrült triplát értékesített, és ugyan a hátralévő időben megpróbált csodát művelni a Tiszaújváros, utolsó támadásuknál Martin eladta a labdát. Az utolsó tíz szekundumban történő négy időkérésből tehát mi jöttünk ki jobban: jogosan zúgott a taps a remek egyéni teljesítmények mellett igazi csapatként funkcionáló Kosársulinak, amely egyre jobban közelít a felsőház mezőnyéhez!
NB I/B Zöld csoport, 14. forduló:
Vásárhelyi Kosársuli-Tiszaújvárosi Phoenix KK 86-83 (21-29, 31-25, 12-16, 22-13)
Hódtói Sportcsarnok, 350 néző. Vezette: Gál, Radnóti, Reisz
Kosársuli: Molnár 12, Kelemen 13/9, VARGA Á. 12/6, Bálint 2, Hargitai 8
Csere: Pavlovic 7, Varga Z. 13/6, Rostás 8, PERÁK 11, Balogh -
Vezetőedző: Tóth Tamás
Tiszaújváros: MARTIN 31/15, Kovács 11/3, Szilasi 11/3, Kiss 9/3, Orliczki 8
Csere: Lajsz 4, Szabó 9/3, Molnár -, Pöstényi -
Vezetőedző: Szendrey Zsombor
Tóth Tamás: „Gyengén kezdtük a rangadót, ami az egész első félidőnkön végig kísértett. A harmadik negyed elején tíz ponttal lépett meg a jól játszó ellenfelünk, mélyponton voltunk. A záró negyedet extrán indítottuk és egy végletekig kiélezett végjátékból mi jöttünk ki jobban. Ki szeretném emelni a vásárhelyi utánpótláskorú játékosaink fergeteges szurkolását, óriási erőket mozgósított az bennünk! Ezekért az élményekért éri meg minden nap keményen dolgozni!”
A naptári évet december 18-án, szerdán a Szolnoki Olajbányász otthonában zárja a Kosársuli, U20-asaink 15 óra 30 perckor, felnőtt csapatunk 18 órakor lép pályára.