“Ez a kor mintha már csak élni akarna, szerep és küldetés nélkül. Én azt hiszem, így nem lehet élni.” Ez csak egy Márai halhatatlan idézetei közül, aki az önmaga által fontosnak tartott értékek közül néhányhoz foggal-körömmel ragaszkodott.
Élete és műve arról tanúskodik, hogy számára a legnagyobb rangot az jelentette, hogy olvasó- és gondolkodó ember lehetett, és jó néhány művében maradandó emléket állíthatott a polgári osztálynak és szemléletnek.
Erről is szó lesz Emlékpont irodalmi estjén, február 20-án 17 órától. Negyedszázada hunyt el kaliforniai otthonában Márai Sándor (1900-1989) író, költő, újságíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Az évforduló alkalmából a hódmezővásárhelyi Emlékpontban irodalmi kávéházi esten idézik meg a neves európai humanista alakját: életútját és munkásságát Kakuszi Béla Péter irodalomtörténész mutatja be, műveiből Rácz Tibor, a Szegedi Nemzeti Színház művésze tolmácsolásában hallunk részleteket.
Sem életében, sem halála óta senki se vitatta, hogy a múlt század magyar irodalmának egyik legjelentékenyebb alakja. Akik nem kedvelték - és sokan nem kedvelték jobbról is, balról is -, azok is elismerték művészi értékét, gondolatgazdagságát, műveinek hatását az olvasók sokaságára - olvasható Márai Sándorról a Magyar Irodalmi Arcképcsarnokban. A 20. század, a világháborúk és az izmusok korának tanúja és krónikása volt, mégis az azt megelőző század gyermekének vallotta magát, melyet értékszemlélete, polgárideálja, témái, és sok tekintetben írói szemlélete is tükrözött.
„…egyszerre kell élni szívünkkel is, azzal a másik életütemmel, mely titkosabb, leplezettebb, nehezebben megismerhető, mint a világ áramlásának rendje. Akinek szíve, készséges ütemmel, nyolcvanat ver, ne akarjon maratoni versenyfutók módjára élni. Állandóan hallani kell testünk és jellemünk titkos morzejeleit, e finom és erélyes üzeneteket, melyek megszabják életed igaz mértékét. Kinek érzékeit eltompította a becsvágy, a szenvedély, nem hallja többé e hangokat. Az ilyen ember teste, lelke és a világ üteme ellen él; emberhez nem méltó módon él, tehát embertelenül bűnhődik.” – írta Márai Sándor a Füves könyvben.
