Kultúra, oktatásA város múltjáról valló leletek

2019. szeptember 13., péntek
 
A város múltjáról valló leletek

A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt az elmúlt napokban Alföldi Galéria udvarában kétszázötven négyzetméteres területen végeznek próbafeltárást a régészek.

 

 

 

 

 

 

A napokban írtuk a Vásárhelyi Hírekben, hogy Bán Csaba református lelkipásztor, a fenntartó képviselője régészeti feltárást kért a területre.

 

A feltárás rövid időn belül eredményes volt, amelyről a munkát irányító Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze beszélt.

Mint mondta, a tram-train építése során vizsgált talajszelvények alapján határozták meg a mélységet, ahol a korábbi építkezések által már nem bolygatott rétegek találhatók. A munkák során a régészek tíz, egészen biztosan római kori, szarmata településobjektum maradványait találták meg. Ezek igazolják, hogy a ma ismert város kialakulása előtt, időszámításunk szerint második és negyedik század között a szarmata népesség élt itt, a Hódtó partján, akiknek földbe ásott élelemtároló vermeinek, házainak, illetve a jellemzően az egykori tó irányába vezető, valószínűleg vízelvezetésre szolgáló árkok nyomait, maradványait találták meg a múzeum munkatársai. Ezek korának pontosabb meghatározására az előkerülő leletanyagnak a múzeumban elvégzett tisztítását és feldolgozást követően lesz lehetőség.

 

A felső, régészeti szempontból kevert réteg eltávolítása, azaz a humuszolás során fémkereső műszerrel pásztázták a szakemberek a kitermelt földet, amely során több, bár szigorú értelemben véve nem régészeti korú, azonban a város korai története szempontjából fontos fémtárgy is előkerült. Közöttük van egy 1699-ben első Lipót által kibocsátott Duárius. Ez a dátum a város visszatelepülésének kezdete a török kiűzése után, s a lelet igazolja, hogy a belvárosnak ez a területe az elsők között népesedett be.

 

Csányi Viktor sajnálatosnak nevezte, hogy ebből az időszakból nem maradt fenn zárt objektum, amely megőrizhetett volna olyan tárgyakat, kerámialeleteket, amelyek összeköthetnék a legfiatalabb régészeti leleteket a legidősebb néprajzi tárgyi emlékekkel. Előkerült viszont a legújabb korból egy vaskés, amely nyelének nagyon szép gyöngyház borításán ugyanolyan a tulipán motívum figyelhető meg, amelyet a vásárhelyi festett bútorok díszítésénél is alkalmaztak.

 

A próbafeltárás során fellelt tárgyak egy későbbi időpontban mutatja be a Tornyai János Múzeum.

 
 
VH-ATA
 

Olvassa el ezt is!

Egy lépéssel előrébb

Egy lépéssel előrébb

Mintegy 250 köbméter földet mozgatnak meg a Bethlen Gábor Református Gimnázium tervezett új épületeinek a helyén. Azonban ez a kapavágás még nem 'az' a kapavágás.
Az Év Alpolgármestere díj Vásárhelyre került

Az Év Alpolgármestere díj Vásárhelyre került

A díjakat a 25. Városi Polgármesterek Randevúján adták át szeptember 13-án Velencén, az esemény fővédnöke Pintér Sándor belügyminiszter volt.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.