SportA számításaik nem jöttek be

2021. október 9., szombat
 
A számításaik nem jöttek be

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli felnőttcsapata Törökbálinton, az előző szezonban még Piros csoportos ELITE Basket otthonában lépett pályára pénteken az NB I/B Zöld csoportjának 3. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

 

Ellentétes előjelekkel várhatták a felek a játéknapot, hisz a Kosársuli a SMAFC elleni nyitókörös vereséget követően parádés játékkal verte a Hódtói Sportcsarnokban az Újpestet, míg a vendéglátó a Ceglédtől és a Győrtől is kikapott, így győzelem nélkül várta a találkozót.

A várakozásoknak megfelelően szorosan alakult a meccs, ám a végén sajnos kijött az a különbség, amit egyrészt a hazaiak rutinos, sokat tapasztalt játékosai, másrészt a remek tripladobó-formájuk jelentett. Pedig vásárhelyi szempontból jól alakultak a dolgok a legelején, az extra formában kosárlabdázó Pavlovic vezetésével az első negyed 7. percéig vezetett a kék mezes alakulat, ám Somogyfoki Péter és Jilling két-két zsinórban érkező hárompontosa fordított az álláson.

A 22-17-es tíz percet követően igyekezett tartani a lépést a Kosársuli, Pavlovic mellé beszállt a "pontbuliba" Varga Zalán is, ám a hazai távolikkal nem lehetett mit kezdeni, az első negyed végén kialakult különbség pedig stabilan állandósult az egész első félidő során: a szünetben 43-36 állt az eredményjelzőn.

A pihenőt követően, 47-40-nél Pavlovic, Varga Zalán és Bálint kosaraival sikerült kihasználni az ellenfél hibáit és megtörni a játék menetét, az intenzív, két perc alatt véghezvitt 11-0-s rohammal már nálunk volt az előny (47-51 a 24. percben). A hullámot nem tudta úgy továbbvinni a csapat, hogy jelentős előny alakuljon ki, a hazaiak pedig összekapták magukat, így az utolsó negyed kiélezett csatát vizionált (62-58 a harmadik negyed végén). 

Kezdésből azonban ismét szintet váltott a triplákban ELITE Basket, ezt a hatékonyságot támadásban nem tudta felvenni a Kosársuli: egy 10-0-s szériának köszönhetően tíz pont fölé nőtt a differencia (72-60 a 33. percben), és végül ez bizonyult döntőfaktornak. A 87-73-as végeredmény egyben azt is jelenti, hogy megvan a hazaiak első sikere, egyben a Kosársuli második veresége ebben a szezonban. A mezőny legeredményesebbje a 32 pontig jutó Pavlovic lett, a vendéglátótól Somogyfoki Szabolcs dupla-dupláig jutott.

 

NB I/B Zöld csoport, 3. forduló:

ELITE Basket-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 87-73 (22-17, 21-19, 19-22, 25-15)

Törökbálint, Bálint Márton Általános Iskola és Gimnázium. Vezette: Hervay, dr. Németh, Ntasis 


ELITE Basket: Somogyfoki P. 25/18, Jilling 11/9, Nagy -, Somogyfoki Sz. 17, Láncos 7
Cserék: Tóth 12/9, Hegedűs 10, Horváth 5/3
Vezetőedző: Horváth Balázs

Kosársuli: Bodócsi 5/3, Varga Á. 6/6, Varga Z. 19/9, Pavlovic 32/3, Kovacevic 2
Cserék: Bálint 8, Vejinovic 1, Borbáth -, Knyur -
Vezetőedző: Szablics Péter

 

Szablics Péter vezetőedző értékelése: "Nagy elánnal mentünk neki a mérkőzésnek, de sajnos a számításaink nem jöttek be. A hazai csapat rettentő jól dolgozott a külső dobásokban is, nekünk pedig nem jöttek azok a dobások, amelyek az eddigi mérkőzéseken igen. Megérdemelten nyert az Elite Basket, gratulálunk nekik, mi pedig dolgozunk tovább, hogy egyre jobbak legyünk és a második mérkőzésen vissza tudjunk vágni."

 

U20-as csapatunk a félidőben, valamint a hajrában is vezetett, ám végül 58-53-as vereséget szenvedett.

 

Folytatás október 15-én, pénteken hazai környezetben, a Győr ellen.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyen még az idén megnyílik

Vásárhelyen még az idén megnyílik

A helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére a Spar hat regionális szállítói központot alakít ki. Az egyik Hódmezővásárhelyen lesz.
Korszerű belgyógyászati és gyermekosztály épül

Korszerű belgyógyászati és gyermekosztály épül

A kórházban az eszköz, a humánerőforrás és tavasszal már az épített infrastruktúra is rendelkezésre áll ahhoz, hogy eredményes gyógyító munka folyjon.
Merre tartanak a vásárhelyi ingatlanárak?

Merre tartanak a vásárhelyi ingatlanárak?

A koronavírus-járvány a hazai ingatlanpiacot negatívan érintette, azonban a vártnál kevésbé rengette meg. Mi a helyzet Vásárhelyen?
Az arcodra van írva milyen vagy

Az arcodra van írva milyen vagy

Ha két ember összeillik, ezt lehet szó szerint érteni! Próbálja ki, hogy szemből nézve (lefényképezve) összeilleszti kettőjük portréját. Vajon összeillenek a fő vonalak?
 

És ezt már olvasta?

A bíróság szerint sem tartható népszavazás
A bíróság szerint sem tartható népszavazás

Helyben hagyta a Szegedi Törvényszék a hódmezővásárhelyi helyi választási bizottság döntését, amely nem hitelesítette a benyújtott helyi népszavazási kérdést.

 
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban
A Gulág táborokról nyílik kiállítás az Emlékpontban Szembesítés címmel nyílik a szovjet kényszermunkatáborokba elhurcoltakról kiállítás kedden Hódmezővásárhelyen az Emlékpontban.
 
Sárgulás Vásárhelyen
Sárgulás Vásárhelyen Május 23-án 154 végzős hallgató búcsúzott – ha nem is véglegesen – az alma matertől a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán.
 
A Kosársuli a 7. helyen zárta a szezont
 A Kosársuli a 7. helyen zárta a szezont

Véget ért a 2024/25-ös szezon a Vásárhelyi Kosársuli számára. Saša Vejinović csapata 100 pont fölé jutott és főlényes sikert aratott a Sopron elleni visszavágón.

 
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.
 
Gyermeknap Vásárhelyen
Gyermeknap Vásárhelyen

Idén első alkalommal Hódmezővásárhely valamennyi kulturális intézménye hozzájárul a Városi Gyermeknap programjaihoz. Részletes program.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...