SportA papirforma szerint alakult a mérkőzés

2021. október 25., hétfő
 
A papirforma szerint alakult a mérkőzés

A sok hiányzó miatt a fiatalok mellett mindössze három felnőttjátékosa maradt a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli csapatának a bajnokesélyes Cegléd elleni idegenbeli mérkőzésre az NB I/B Zöld csoportjának 5. fordulójában.

 

 

 

 

 

 

 

A vásárhelyi nevelésű Mészáros Mátét is a soraiban tudó, a Kosársuli vezetőedzőjeként három évig dolgozó Tóth Tamás irányította ceglédiek négyből négy sikerrel kezdték a bajnokságot, és a realitásoknak megfelelően vasárnap jobbnak bizonyultak a vásárhelyieknél.

Az egyaránt betegséggel (de nem koronavírussal) küzdő Bálint Eriket, Varga Zalánt, Vladan Kovacevicet és Vuk Pavlovicot is nélkülöző együttesben bemutatkozott a Kosársuli új centere, Semin Burko, aki 10 pontjával és 9 lepattanójával a csapat legeredményesebbje volt. Az első negyed feléig sikerült tartani a Cegléd tempóját, ekkor egy 12-0-s rohammal ellépett a vendéglátó, és jóformán már ekkor eldöntötte a mérkőzés sorsát (20-8). A játékrész vége a Kosársulié volt, Megyesi triplája után 21-13-mal zárult az első tíz perc.


A második negyedben tovább nőtt a különbség, ami átlépte előbb a tíz, majd a húsz pontot is. Igyekezte rotálni a kilenc mezőnyjátékosát a Szablics Péter, Utasi Gábor edzőpáros, de kijött a rutin és a hosszabb kispad a ceglédiek javára, akik a tripla- és az asszisztmutatót is javították, a szünetre pedig 46-21-es előnyt építettek ki. 

A pihenőt követően leginkább Megyesi, Semin és Bodócsi pontjai tartották tisztes távolságban a Kosársulit, ám a Cegléd előnye előbb a harminc, majd a negyven pontot közelítette, végül a negyed hajrájában, 75-35-nél utóbbit is elérte. A hajrában sem lassított a vendéglátó, míg a vásárhelyi csapatban a fiatalok sok lehetőséget kaptak, így Bodócsi, Borbáth és Megyesi mellett Knyur, Németh és Molnár is megízlelhette a játékot. A 106-51-es végeredményt Bodócsi triplája állította be - a ceglédiek továbbra is hibátlanul vezetik a bajnokságot, míg a Kosársuli 2-3-as mérleggel áll. Idegenben pénteken, a MEAFC-Miskolc otthonában jöhet a javítás.

 

NB I/B Zöld csoport, 5. forduló:

Ceglédi KE-Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli 106-51 (21-13, 25-8, 29-16, 31-14)

Szolnok, Tiszavirág Aréna. Vezette: Domán, Drenyovszki, Marton

Cegléd: Herendic 14, Csaba 13, Mészáros 5/3, Rékasi 2, Csákvári 10/6
Cserék: Tóth 20/15, Hajdu 12, Szabó 12/6, Micev 7/3, Pinnyey 7/6, Kass 4, Berkics -
Vezetőedző: Tóth Tamás


Kosársuli: Vejinovic 4, Borbáth 2, Bodócsi 13/6, Varga Á. 8/3, Semin 10
Cserék: Megyesi 9/3, Knyur 3/3, Molnár 2, Németh -
Vezetőedző: Szablics Péter

 

Szablics Péter értékelése: „Tartalékosan, négy meghatározó játékosunk nélkül érkeztünk a mérkőzésre. A tisztes helytállásra törekedtünk, próbáltunk meglepetést okozni, de ma ennyire futotta. Annak örülök, hogy a fiataloknak lehetőséget nyújtott a meccs arra, hogy minél inkább belekóstoljanak a felnőttmezőny játékába. Papírforma az eredmény, de bizakodva várjuk a visszavágót!”

 

U20-asaink végig remek és stabil játékkal, 52-40-es félidőt követően 95-64-es győzelmet arattak, így megvan zsinórban a második sikere is a csapatnak. A Kosársuli legeredményesebbje a 35 pontig és 48-as VAL-értékig jutó Borbáth Balázs volt, míg a ceglédiektől a vásárhelyi nevelésű Kozma Péter 22 pontot szórt. Folytatás szintén pénteken, a miskolciak vendégeként.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Egy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen

Egy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen

A koronavírus-járvány után bekövetkezett ingatlanpiaci korrekció Csongrád-Csanád megye ingatlanpiacának kínálati árait is pozitív irányba mozdította el.
Díszdiplomákat adtak át

Díszdiplomákat adtak át

Október 22-én a díszközgyűlés keretében két pedagógus díszdiplomát kapott. Mindketten 65 éve szereztek diplomát.
Teszt az egészséges táplálkozásról

Teszt az egészséges táplálkozásról

Már szinte unalmasak lehetnek a heti- és havilapok, vagy a különböző internetes oldalakon található tesztek sokasága, amelyek megmondják mit és hogyan…? Mi most egy teljesen egyszerű de hatékony teszttel bizonyítjuk be, hogy lehet másképpen is..!

Nyelvtörő városnevet kell megtanulni

Nyelvtörő városnevet kell megtanulni

Lehetetlen vállalkozásnak tűnik, de nem kerülhetik meg azt a problémát, hogy Márki-Zay Péterről beszélve, egy kiejthetetlen nevű magyar település polgármesteréről van szó.
 

És ezt már olvasta?

Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba
Idén Vásárhely nem fizetett a központi alapokba Hódmezővásárhelynek most sem kell, de például Mártélynak novemberben 15 milliót kell fizetnie.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 43. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában
Impozáns napelempark épült Vásárhely határában Ez lesz Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő.
 
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban
Novemberi rendezvények a Tornyai János Múzeumban Régészet, képzőművészet, roma- és társadalomtörténet is szerepet kap a Tornyai János Múzeum novemberi programkínálatában.
 
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.