GazdaságEgy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen

2021. október 21., csütörtök
 
Egy négyzetméter kétszer drágább Szegeden, mint Vásárhelyen

A koronavírus-járvány után bekövetkezett ingatlanpiaci korrekció Csongrád-Csanád megye ingatlanpiacának kínálati árait is pozitív irányba mozdította el.

 

 

 

 

 

 

 

A nagyobb települések – mint Szeged, Szentes vagy Hódmezővásárhely – ingatlanpiacán végzett elemzések alapján az áremelkedés mértéke most van azon a ponton, amelyet a tavalyi év végén prognosztizáltak a szakemberek az idei év végére vonatkozóan.

 

De mégis milyen kínálati árak jellemzik most a szegedi, valamint hódmezővásárhelyi használtingatlan-piacot és miként változtak a különböző ingatlantípusok kínálati árai az eltelt három negyedévben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad az ingatlannet.hu friss elemzése.

 

Szegeden csaknem félmillió forint a négyzetméterenkénti átlagár

 

A szegedi használtingatlan-piacon az eltelt három negyedévben 4,3%-kal nőtt az egy négyzetméterre jutó átlagár, ezzel meghaladva szeptemberre a 485 ezer forintot – derül ki a hirdetési portál friss elemzéséből. Egy éves távlatban vizsgálva az átlagár-változást, kiderül, hogy az idei III. negyedévben rögzített átlagár 9,5%-kal haladja meg a tavalyi év azonos időszakában regisztrált átlagos négyzetméter árat.

 

Ingatlan típusonként vizsgálva a családi házak kínálati ára növekedett a legnagyobb mértékben ellentétben a lakáspiac kínálati áraival. A trendforduló a szegedi ingatlanpiacon is megfigyelhető, a kertes házak egy négyzetméterre jutó átlagára több, mint 20%-kal nőtt január és szeptember között. A számok mögé nézve ez négyzetméterenként csaknem 80 ezer forint többletet jelent, ami a vételárat akár 5-8 millió forinttal is megtoldhatja.

 

 

 

 

 

 


 

Feleannyi a négyzetméterár Hódmezővásárhelyen, mint Szegeden


A Hódmezővásárhelyen meghirdetett használt lakóingatlanok négyzetméterenkénti átlagára szeptemberre meghaladta a 240 ezer forintot, de még így sem ér közelébe a szegedi ingatlanpiacnak. Az eltelt három negyedév alatt a Vásárhelyen eladósorba kerülő lakóingatlanok esetén 3,4%-kal nőtt a négyzetméterenkénti átlagár. Ez csupán 10 ezer forint körüli áremelkedést jelent az alku előtti vételár esetén, bár a gyakorlatban ez akár fél-egy millió forint többletet is jelenthet az év elején rögzített kínálati árakhoz képest.

 

Hódmezővásárhelyen a kertes házak kis mértékben, 3,5%-kal drágultak átlagosan a III. negyedévre, míg a lakáspiaci árak esetén 6,2%-os volt az emelkedés mértéke. A használt családi házak átlagos négyzetméter ára szeptemberre meghaladta a 220 ezer forintot a regisztrált adatok alapján, míg a lakáspiacon egy négyzetméter átlagosan 294 ezer forint volt szeptemberben.

 

Szeged vagy Hódmezővásárhely?

 

Természetesen a napfény városa csaknem háromszor akkora, mint Hódmezővásárhely, mégis, ha ingatlanvásárlás előtt állunk, érdemes néhány szempontot megvizsgálni. A jól fejlett, kiépült infrastruktúrának köszönhetően a munka vagy iskola miatti ingázás ideje is rövidülőben van, így érdemes a két város ingatlanpiaci sajátosságait is figyelembe venni.

 
 
VH-ingatlannet
 

Olvassa el ezt is!

Asztalosműhely és raktár égett a Rárósi úton

Asztalosműhely és raktár égett a Rárósi úton

Hódmezővásárhelyen, a Rárósi úton október 19-én az esti órákban kigyulladt egy asztalosüzem épületének tetőszerkezete, valamint egy raktár. .
 Márky-Zay Péter lehet Orbán Viktor kihívója

Márky-Zay Péter lehet Orbán Viktor kihívója

Óriási meglepetéssel végződött az ellenzéki előválasztás: a bevallottan jobboldali, párton kívüli hódmezővásárhelyi polgármester fölényesen nyert.
Teszt az egészséges táplálkozásról

Teszt az egészséges táplálkozásról

Már szinte unalmasak lehetnek a heti- és havilapok, vagy a különböző internetes oldalakon található tesztek sokasága, amelyek megmondják mit és hogyan…? Mi most egy teljesen egyszerű de hatékony teszttel bizonyítjuk be, hogy lehet másképpen is..!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.