Kék hírekA mínuszokkal jön a halál is

2016. január 2., szombat
 
A mínuszokkal jön a halál is

Január 2-án éjjel egy fedél nélküli férfit helyeztek biztonságba a hideg idő elől a hódmezővásárhelyi rendőrök.

 

 

 

 

 


A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei éjjel1 óra körül ellenőrizték a Hódtó utcai panelházak mögötti erdős területet, amikor az egyik fa tövében egy férfit találtak, aki egy fóliával volt betakarózva. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy nagyon fázik és nincs hova mennie. Az egyenruhások ezért beszállították a Hajléktalanszállóba.

 

A 60 éves férfi számára nem újdonság a szálló, jóllehet sajnos felesleges munkát okoz a hatóságnak, ugyanis ő a két vásárhelyi hajléktalan egyike, aki a mínuszok ellenére sem marad bent a szállón, hanem rövid idő elteltével ismét az utcát választja - mondta a Korsós Sándor a Vásárhelyi Híreknek. A vásárhelyi Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató igazgatója azt is elmondta, rajta kívül van egy 60 év körüli nő, aki szintén csak időnként - legutóbb tegnap volt a - vendége a Hajléktalanszállónak, ugyanis erősen alkoholos állapotban találtak rá.

 

Ősztől idáig az országban már negyvenen haltak meg kihűlés miatt. Közülük a fele a szabad ég alatt élt hajléktalan volt.

Nemrég írtuk, hogy Hódmezővásárhelyen a jól működő ellátórendszernek köszönhetően hosszú évek óta nem volt haláleset.

„Már november elseje óta, a kialakult rendszer szerint a helyi rendőrség közreműködésével, autónkkal járőrözünk a városban”- mondta Korsós Sándor. Bár ősz óta már társadalmi munkában kell végezni az esti, éjszakai ellenőrzéseket, de mint mondta, meg tudják oldani, ellátatlanul senki nem marad.

Ám ha mégis tragédia történne, annak oka az egyéni felelőtlenség és az alkohol lenne.     

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vége és kezdete az évnek

Vége és kezdete az évnek

Tiltás is kötődik január elsejéhez, a legismertebb, hogy ezen a napon semmit nem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
Állati jó rendelet

Állati jó rendelet

A Vásárhely környéki tanyavilágban is főként az idős, szegény emberek számára az egyetlen biztonságot jelenti a láncon tartott kutya, pontosabban az ugatása.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.