A szilveszter régen is és ma is az egyik legvidámabb és legzajosabb ünnepek közé tartozik. Honnan származnak és milyen szokások fűződnek ehhez az ünnephez? Miért kerül lencse az asztalra? Mióta kezdődik január elsejével az új esztendő?
December 31-e eredetileg Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe, a polgári év utolsó napja, s az újév vigíliája, vagyis előestéje. Ilyenkor a néphagyományok mindegyikének célja, hogy biztosítsa a következő esztendőre az emberek egészségét, szerencséjét, valamint az állatvilágban az állománya szaporaságát és a termés bőségét.
A zajkeltésnek nemcsak ma, hanem a régi hiedelemvilágban is fontos szerepe volt ezen a napon. Ezeknek több elnevezésük is volt, mint a kongózás, csergetés, pergőzés vagy nyájfordítás. Míg egyes helyeken a pásztorfiúk kongatással kergették el az óesztendőt, addig a lányok szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak jövendőbelijük neve és foglalkozása iránt.
Az előző év utolsó és az újév első napjának szokásai szorosan összekötődnek egymással. Január elseje a polgári év kezdőnapja. Érdekes, hogy az év végi mulatozást és az évkezdetet már a pogány rómaiak is megünnepelték, ekkor még december 27-én; ilyenkor az emberek jókívánságokat mondtak és ajándékokat adtak egymásnak. Ennek helyére rendelte a keresztény hagyomány Jézus körülmetélésének ünnepét. Julius Caesar volt az, akinek naptárreformja révén a római újév, ahogyan ma már természetes, január elsejére került. A középkor azonban ismét változásokat hozott, ekkor Magyarországon például karácsonytól, december 25-től számították az újévet, s Európában többféle dátum volt szokásban. A január elsejei évkezdet XIII. Gergely pápa 1582-es naptárreformja óta vált általánossá.
Az újévhez fűződő hagyományok nagy része, ahogy a legtöbb ünnepi alkalomkor is, a háztartás, a gazdaság, a család és az egyén szerencséjének megalapozására alapult. Célja, hogy az évkezdés a következő esztendőre egészséget, bőséget, szerencsét és boldogságot hozzon. Ennek érdekében gyakran alkalmaztak jóslásokat, varázslást vagy mágikus praktikákat. Magyar területen újévkor általános szokás volt házról házra járva jókívánságokat mondani és énekelni. Újév első napjának szerencséjével az volt a cél, hogy az egész év sikerét biztosítsák, mert a néphagyomány úgy tartotta, hogy amit ezen a napon tesznek, az hatással lesz az egész esztendőre. Tiltás is kötődik ehhez a naphoz, a legismertebb, hogy ezen a napon semmit nem adnak ki a házból, mert akkor egész éven át minden kimegy onnan.
Az étel is fontos része volt a már említett jósló, varázsló eljárásoknak. Ahogy a régi hiedelmek szerint karácsonykor, úgy ilyenkor is tilos volt baromfihúst fogyasztani, mert az hátrakaparja a szerencsét, ezért a disznóhús evése terjedt el, mert mivel az előretúr, szerencsét hoz. Népszerűek a szemes termények, mint a lencse, a rizs vagy a köles, mert úgy vélik, hogy a sok apró mag pénzbőséget hoz a következő esztendőben. A ma népszerű éjféli virslievés szokásának azonban nincsen népi eredetű hagyománya. Az italok közül kihagyhatatlan a pezsgő fogyasztása, az azzal való koccintás. A pezsgő sokáig csak a leggazdagabbak itala volt, s azért terjedt el a szokás, mert ha drága italt iszunk az újév első perceiben, az év további része is gazdag és fényűző lesz.
