Kultúra, oktatásA Mártélyi Alkotóház évadnyitója

2019. június 5., szerda
 
A Mártélyi Alkotóház évadnyitója

Folytatódik a Hódmezővásárhelyi Alkotóház és Művésztelep programjainak sora. A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. Mártélyi Alkotóház évadnyitó ünnepségét tartja június 7-én, pénteken 17 órától.

 

 

 

 


Köszöntőt mond: Tardy-Molnár Anna a MANK Nonprofit Kft. ügyvezetője, a házigazda Rapcsák Katalin a Hódmezővásárhelyi Alkotóház és Művésztelep vezetője lesz. Zenei közreműködő: Frankie Látó jazzhegedűs.

 

A Mártély Üdülőterületen lévő alkotóházban a program során „Napsütéses őszikék” címmel, Tornyai János kései alkotóperiódusáról a Szentendrei Régi Művésztelepen 1933-34-ben töltött időszakáról tart előadást Szabó Noémi, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum művészettörténésze.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tulajdonában lévő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. jelentős összegű beruházása nyomán a Mártélyi Üdülőterület egyik gyöngyszeme lett a Mártélyi Alkotóház.

2015 július elején az avatásán Dr. Hóvári János, a MANK főigazgatója azt mondta: „A magyar kultúra nem csak egy koncepció, nem csak egy fogalom, amelyről könyveket lehet írni, elmélkedni lehet róla. A magyar kultúra megjelenik tárgyakban, festményekben, szobrokban, könyvekben, és mindezek mögött, hátterében ott vannak különféle kulturális koncepciók, kulturális pontok: mindenütt a Kárpát-medencében, azokon a helyeken, ahol a magyar kultúráért elődeink tettek. Mártély ezek közé a helyek közé tartozik”

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek

A Nemzeti Összetartozás Napján, mint minden évben Hódmezővásárhely is megemlékezik Trianonról. Két helyszínen volt ünnepség.
Megismétlődött a tavalyi történet

Megismétlődött a tavalyi történet

Hasonlóan a tavalyi évhez, még június első hetében sem szerepel a Katasztrófavédelem szúnyoggyérítési listáján Csongrád Megye, illetve Hódmezővásárhely.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.