"Én nem bánom, Önök akármit mondanak ezután, és akármit mondanak, mert engem nyugodtan agyonlőhet bárki. (És sok vizet kérek, mert ideges vagyok.)"- mondta Kádár János nem kis zavarodottsággal utolsó beszédében 1989. április 12-én az MSZMP KB zárt ülésén.
Az Emlékpont Rendszerváltó portrék – rendszerváltó mondatok sorozatában május 29-én, csütörtökön 17 órakor Kádár János portréját rajzolja meg és a kommunista pártvezető nevével jelzett rendszer bukását tárja fel Dr. Szerencsés Károly történész, az ELTE BTK történeti doktori iskolájának alapítója.
A magyarországi kommunizmus végét jelentette huszonöt évvel ezelőtt, 1989. július 6-án Kádár János halálának híre, aki azon a napon és abban az órában távozott az élők sorából, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott ‑ az 1958-ban általa kivégezetett ‑ Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.
Kádár az 1956-os forradalom eltiprásától haláláig Magyarország első emberének számított. Volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke (1956-1957), az MSZMP KB első titkára (1957-1985), főtitkára (1985-1988), elnöke (1988-1989), 1956 és 1958, majd 1961 és 1965 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. A Kádár-éra a magyar szabadságtörekvések vérbe fojtásától és véres megtorlásától a sokaknak szerény gyarapodást hozó "langyos víz effektus" évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott. Ő volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője. A nyolcvanas évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. A betegeskedő Kádár utolsó, több mint egyórás, sokszor zavaros beszédben "az utolsó szó jogán" - mindenki számára váratlanul - az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak...
