KözéletÖnkéntesek a vásárhelyi kórházban

2014. május 27., kedd
 
Önkéntesek a vásárhelyi kórházban

Ma tartották a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó által meghirdetett önkéntes betegsegítő kurzus utolsó képzési napját – ezt követően a résztvevők immár a terepgyakorlaton, valamint szükség esetén konzultációs tanácsadáson vesznek részt.

 

 

 

 

Az EVP- Egészségfejlesztési Iroda által szervezett képzésre összesen 11 fő jelentkezett, s közülük 10-en be is fejezik a kurzust.

A képzés célja az volt, hogy bárki, aki önkéntes munkát végezne a kórházban, annak legyen módja megtanulni a szakszerű és elkötelezett munkavégzést, a betegek lelki és fizikai jólétének támogatását. A mintegy 50 órát felölelő kurzuson mind az önkéntes munkát vállalni kívánó civilek, mind pedig az önkénteseket fogadó kórházi dolgozók képzést kaptak, olvasható a közleményben.

 

A civilek esetében alapvető cél volt az önkéntességre való motiválás, a döntésképesség, a kommunikációs készség, a szociális érzékenység, a tolerancia és közösségi gondolkodásmód, valamint az önkéntes munka alapjainak elsajátítása. Emellett a jelentkezők átfogó ismereteket szerezhettek az egészségügyi intézmények működési struktúrájáról, a betegjogi alapokról, a beteg ember pszichológiájáról, valamint a segítő beszélgetés technikáiról és az önreflexiós képességekről.

 

A kórházi dolgozók pedig megismerhették az önkéntesek foglalkoztatásának jogi és stratégiai alapjait, valamint hogy tudatosan, hatékonyan és hosszú távon is fenntarthatóan képesek legyenek önkénteseket fogadni. Így megismerhették az önkéntesség lehetséges motivációit, valamint motiválásának lehetőségeit, az önkéntesek megtartásának lehetőségeit, valamint az önkéntesek toborzásának módjait.

Hogy milyen tevékenységet végeznek majd, nem derült ki a közleményből.

 

Olvassa el ezt is!

Győzelemmel zárták a szezont

Győzelemmel zárták a szezont

Vasárnap véget ért a rájátszás is, a csapat a 10. helyet szerezte meg 24 csapat közül. Ez volt Kukláék 20. győzelme az elmúlt bajnoki szezonban.
Félúton a hivatás felé

Félúton a hivatás felé

Állóképességből, a gyakorlatok végrehajtásáért többen is ötöst kaptak volna a vásárhelyi Laktanya vetélkedőjén. Képekkel!
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.