GazdaságA ingyen áram nem olcsó mulatság

2017. január 6., péntek
 
A ingyen áram nem olcsó mulatság

Mind a 209 pályázó, nagyobb település önkormányzata, amelyek elektromos töltőállomást akarnak létesíteni - így Hódmezővásárhely is - nyertek a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatán.

 

 

 

 

 

Hegedűs Zoltán októberben a Vásárhelyi Híreknek elmondta, „Szeretne a város tovább lépni a környezettudatos szemlélet elterjesztésében azzal, hogy a három ingyenes elektromos töltőállomást létesítünk Vásárhelyen.”

Az alpolgármester a sajtótájékoztatón elmondta, 3 gyorstöltő állomásra pályáznak, amelyek teljes bekerülési költsége 21 millió, amelyből 11 millióval a város járul hozzá. A belváros három különböző részén felállítandó töltőállomás 3-5 évig ingyenes lesz, majd azt követően az országoshoz igazított áron lehet az akkumulátorokat feltölteni.

 

Az Önkormányzat dicséretes szándékát, azonban a gazdasági helyzet felülírhatja, mivel ma alig több mint ezer darab zöld rendszámos autó szaladgál a magyar utakon. (Ebből 5 darab Hódmezővásárhelyen) Ez ugyan jóval több, mint a 2-3 évvel ezelőtti százas nagyságrend, de a többmilliós autóállományhoz képest lényegében marginális.

Mivel listaáron minimum 8-10 millió forintos autókról van szó, könnyű belátni, hogy a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett darabonként másfél millió forintos támogatás és a 2017-ben várhatóan 3 milliárd forintos keret - amelyre most is lehet pályázni -  kevés lesz ahhoz, hogy a miniszter által tavaly szeptemberben említett 30 ezer elektromos járműből álló flotta összejöjjön 2020-ra.

 

A vásárhelyi elektromos töltőállomások létesítéséről írt cikkünk óta ugyanakkor vannak olyan hangok is, hogy vajon miért finanszírozza a kormány - közvetve az adózók - pénzéből azokat, akik egyébként is megengedhetnek maguknak egy drágább autót.

Helyi viszonylatban pedig a helyi adóbevételből miért finanszírozza a város az ingyenes áramkutakat tekintettel arra, hogy a villanyautósok regisztráció és súlyadó mentessége mellett, ingyenesen parkolhatnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kapás Boglárka ismét Vásárhelyen

Kapás Boglárka ismét Vásárhelyen

A riói bronzérmes már járt Vásárhelyen az olimpiai felkészülés idején, azonban most egy kicsit a kényszer szülte helyzet miatt térnek vissza az Alföldre.
Lendületben az ország első tram-train projektje

Lendületben az ország első tram-train projektje

Január első napjaiban nemcsak a Szeged-Vásárhely közötti tram-train megépítésére írták ki a közbeszerzési pályázatot, hanem 8 szerelvény legyártására is.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.