SportKapás Boglárka ismét Vásárhelyen

2017. január 6., péntek
 
Kapás Boglárka ismét Vásárhelyen

Január 9-től két hétig ismét a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában készül Kapás Boglárka, edzőjével Virth Balázzsal.

 

 

A kép tavaly júniusban készült Hódmezővásárhelyen

(Fotó: Czeglédy Zsolt)

 

 


A 23 éves riói bronzérmes már járt Vásárhelyen, éppen a olimpiai felkészülés idején, azonban most egy kicsit a kényszer szülte helyzet miatt tértek vissza az Alföldre.

Ugyanis a Komjádi uszoda renoválása miatt a szövetség lehetővé tette a válogatottaknak, hogy az újonnan megnyílt Tüskét használják. Ezzel többen éltek, még úgy is, hogy a hatalmasra nőtt medenceigény miatt két hónapja gyors kompromisszum eredményeként 90 fokkal elforgatták a köteleket, húsz 25 méteres pályát csinálva a tíz 50 méteresből. Január 2-tól Hosszú Katinka is áttette „edzés-székhelyét” a Tüskébe, ami tovább bonyolította a helyzetet, tekintettel arra, hogy Hosszú Katinkának 50 méteres táv kell.

Egy újbóli egyezség révén teljesült a kívánsága, kétszeresen is, ugyanis Dudás Dániellel edzésen versenyt is modelleznie kell. A változtatás miatt viszont újra kellett 200 gyermek és számos válogatott úszót foglalkoztató klub beosztását készíteni.

 

Ebben a zsúfoltságban Kapás Boglárkának és edzőjének támadt az az ötlete, hogy - mivel tavaly nyáron már nagyon kedvező benyomásokat szereztek - két hétre ismét Vásárhelyen lenne a felkészülés.

Ennek különösen örülni fognak a vásárhelyi úszópalánták, aki számára sokat jelent majd, hogy egyik példaképük - a mindig barátságos, kedves olimpikon - közvetlen közelükben rója majd a távokat, és némi bepillantást engedve sikeres edzési módszereibe.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem ígérkezik könnyűnek az évkezdés

Nem ígérkezik könnyűnek az évkezdés

Az első helyezett Miskolc otthonába látogat január 6-án pénteken a Vásárhelyi Kosársuli NBI/B csoportos csapata.
Lendületben az ország első tram-train projektje

Lendületben az ország első tram-train projektje

Január első napjaiban nemcsak a Szeged-Vásárhely közötti tram-train megépítésére írták ki a közbeszerzési pályázatot, hanem 8 szerelvény legyártására is.
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.